5.rész
A mesedélután
Anna megmutatta a szobámat, és adott egy szatyrot.
- Ebbe meg mi van?
- Nézd meg.
Kivettem belőle egy felsőt. Ujjatlan fekete felső. A széle pirosból átvált kékre. Az elején egy hullám és egy láng van ráfestve.
- Ez az enyém?
- Igen. Minden sámánnak csináltam ilyet. Ha valaki csatázik, akkor ebben csatázik. Mostantól te is hozzánk tartozol. Köszöntelek itt nálunk.
- Nagyon köszönöm. – és megöleltük egymást.
- Próbáld fel, hogy jó-e rád! Aztán gyere ünnepelni. – megfordult és menni készült
- Hé Anna…jó, hogy újra együtt vagyunk!
Nem mondott semmit, csak mosolygott. Felpróbáltam a felsőt. Nagyon tetszett. Pont jó rám és jól is állt rajtam. Anna mindig tudja, hogy kinek mi áll jól vagy, hogy kinek mi kell.
Kimentem az udvarra, és már csak azt láttam, hogy Rio közeledett felém nem is lassan. Megbombázott bókokkal, aztán Trey gyorsan elhúzott onnan. Rio észre sem vette annyira beleélte magát a bókolásba.
- Na mesélj csak magadról, alig tudunk rólad valamit. – aztán mint a gyerekek az óvó nénihez körénk gyűltek és hallgattak, meg kérdésekkel bombáztak.
- Hát hol is kezdjem…Japánban születtem, sokáig ott is éltem. Nagypapám tanított mindenre. Nagyon tiszteltem őt. A húgomat is ő tanította, de sajnos nem sokáig, mivel megölték nagypapámat. A legjobb barátom velünk élt. A szülei meghaltak, rajtunk kívül még a bátyjára számíthatott. Mindig együtt voltunk. Miután a szüleit elveszítette, mi befogadtuk őt és a bátyját. Nagypapám tanította őt is meg engem is mindenre. Egyszer én eljöttem ide Kínába egy hónapra. Ekkor barátkoztunk össze Annával. Miután visszamentem, a nagypapám halott volt. A legjobb barátom ölte meg. Apámék ekkor száműzték el tőlünk én meg megfogadtam, hogy addig nem fogok meghalni még őt meg nem ölöm. Nem tudjuk, hogy most hol él, de hogyha megtudom, akkor biztos, hogy megölöm. – ekkor egy kicsit abbahagytam, és megpróbáltam visszatartani a sírást, szerencsére sikerült. - Minden a nagyapámra emlékeztetett ott, ezért elhatároztam, hogy elköltözök onnan valahova máshova. Nagyapámmal mindig is azért edzettünk annyit, hogy eljussak a sámánviadalra. Ezért is vagyok itt valójában.
- És ha majd találkoztok, akkor majd megölöd? – kérdezte Yoh
- Meg. – ekkor elkomorult a tekintetem, de megpróbálta inkább valami másról beszélni- És ti mért indultok a sámánviadalra?
- Én azért, hogy Sámán király lehessek…háháhá – viccelődött Yoh
- Én azért, hogy megmentsem a minikéket. Ott északon a lapulevelek alatt laknak, és ki akarják irtani az erdőt. Akkor viszont a minikéknek nem lesz hol lakniuk. – Trey szavain egy kicsit meghatódtam
- Ne félj, megfogod menteni őket! – és egy mosolyt küldtem felé, bíztatásul szántam, ehelyett csak rám mászott
- Na és te Len?
- Én leszek a világ ura.
- Olyan nagy az egója mint a haja. – viccelődött Trey de Len felkapta a vizet és megkergette
- Én meg szeretném találni a szent helyemet, na meg persze a másokét is.
- Úgy látom, hogy itt mindenki elég elszánt. – nem tudtam Rionak mit mondani ezért csak ez jött ki a számon.
Egy kis csend lett, de Anna megtörte.
- Na most vagy beszélgetünk még, vagy pedig akkor kezdődhet az edzés.
- Jajj ne, akkor inkább dumáljunk. – vágta rá egyből Trey
- De most mért siránkoztok? Nem lehet annyira rossz Anna edzésterve.
- TE CSAK AZT HISZED! - ordított le mindenki
- Látom most is hozod a formádat Anna. – muszáj volt hozzá kuncognom
- Hát muszáj.
Még beszélgettünk, hülyéskedtünk és elmentünk aludni. Én még sokáig nem tudtam, mert Ramanival megbeszéltük a dolgokat, és az
eseményeket próbáltam végig gondolni. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
