Rájnö Roberts élete by: Renee-chan
"Sose tudtalak elfelejteni"
Kis csapatunk egy patakocskánál pihent meg. A félszellem egy fa árnyékában ült, és pihent, mellette pedig szerzetes helyezkedett el. A lányok a pataknál ülve lógatták lábukat a hűsítő vízbe, ők maguk pedig sütkéreztek a napfényen.
Hosszas hallgatás után megszólalt Kagome:
-Már 2-3 hete hogy nem láttuk Rájnöt...- merengett el
Erre mindenki ráfigyelt, és még Inuyasha is felnyitotta szemeit pihenéséből, majd maga elé nézett. Végül, hogy senki nem reagált szóban Kagome kijelentésére megint csönd lett. Nem akartak válaszolni vagy hozzá fűzni bármit, annak érdekében, hogy Inuyasha-t ne bosszantsák fel, Kagome viszont megint próbálkozott:
-Vajon jól van?...És..
-Elég legyen!- vágott közbe Inuyasha - Hagyd már Rájnö-t!Nem értem miért hoztad fel ilyen hirtelen! Azt csinál, amit akart! Nincs hozzánk kötve ráadásul, azt mondta, hogy ellenségek vagyunk...!- mondta mérgesen majd felállt és elindult
-Inuyasha...!- állt fel és ment volna utána a papnő, de Sango visszafogta és fejével nemet bólintott
-Hagyd...hagy nyugodjon le...-mondta neki
Kagome megadóan visszaült, majd ezután csak vártak. Várták, hogy mikor tér vissza a félszellem de hosszú idő után se jött vissza...
Eközben, miután Inuyasha elment...
-Minek feszegeti ezt...Mint ha, nekem jó lenne, hogy nincs itt Rájnö...- háborgott magában Inuyasha miközben sétált előre - Megígértem neki, hogy megvédem erre magam ellen fordítottam...Mi van, ha megint az történik vele...ki lesz, aki segít rajta...A francba! - dühöngött a félszellem
-Ennyire megszeretted? - hallot egy hangot a fák közül, viszont arcot nem látott
-Ki az?- kapta fel fejét Inuyasha és elkezdett a hang után keresni
-Nem is tudtam, hogy így megesett a szíved rajta...vagy csak az ígéret miatt van, amit nekem tettél..?- szólalt meg újra a titokzatos hang
-Te vagy az...- lepődött meg Inuyasha, mikor halványan látta kirajzolódni a titokzatos személy alakját , a fák rengetegéből - Renee...
-Én is örülök, hogy látlak...Inuyasha - mondta Renee előbukkanva a fák közül - Különösebben azért, hogy vigyáztál az én átkozott húgomra...
Inuyasha az utolsó szavakra meglepődött.
*Lehet, hogy Rájnö-nek igaza volt...és Renee tényleg megváltozott...*
-Miután én elmentem, te vígan élted az életedet nélkülem, és játszadoztál azzal a papnővel...Igaz?- nézett rá megvetően Renee - Engem elfelejtettél...Pedig én....Sose tudtalak elfelejteni...
-Renee...
-De nem kell sokat várnod...nem sokára újra élő leszek, és akkor visszajövök és az új hatalmammal megölni téged...
Ezekre a szavakra felkapta a fejét és visszaemlékezett Rájnö szavaira:
"*...ha győz övé az örökség és újra élő lehet. És én helyet cserélek vele...és én leszek hallott...*"
-Ha Rájnö-höz mersz érni..!- fenyegetözött Inuyasha
-Akkor mi lesz..?- vágott közbe Renee - Azt ne mond, hogy beleszerettél...végülis elképzelhető..hiszen nagyon hasonlít rám..nem igaz?
Inuyasha ezekre a szavakra megtántorodott.
-Ne félj, nem sokára találkozunk...- azzal eltűnt a fák sötétségében.
-Renee...! - kiáltott utána Inuyasha - A francba...- motyogta majd hirtelen elkezdett futni
Eközben...
Rájnö megérkezett arra a helyre, amit megadtak neki. Körülnézett: minden kőből volt...mintha valami szertartást tartottak itt, annak idején...egy sík terület kőből és a végein kőoszlopok emelkedtek. Csak azok után az oszlopok után jött újra az erdő...De ez a sík terület hatalmas volt... Kitűnő a "farkasok párbajához ”. És a közepén...a közepén pedig egy nagyobb terület volt, ami szinte az egekig ért...Az oszlopoktól is magasabb volt...Biztos az lesz majd a helyszín...
Majdnem úgy nézett ki az egész vidék, mint a Stonehenge, csak a középső rész megemelkedett,és már-már a felhőket karcolta,mint valami magas szakadék, fentről letekintve.
Rájnö felugrált a tetejére. Kis időbe telt, míg felért a nagy "kődombra", ami a közepén volt ennek a sík területnek. Amikor felért körülnézett...
Be lehetett látni az egész területet onnan...Gyönyörű kilátás volt...Majd valami megzavarta őt ebben a szép környezetben. Hirtelen megfordult a léptek hallatára. Nővére állt előtte.
-Nos..."hugica"...?Készen állsz?- kérdezte gúnyosan Renee
Rájnö látta, hogy csak idegesíteni akarja őt a nővére...és ő ennek nem adott...csak némán,de határozottan bólintott a kérdésére.
-Mi van?Hát nem is örülsz, hogy látsz engem? Milyen kis szemtelen vagy...Hiszen a nővéred vagyok..
-Nem vagy az!- vágott Renee szavába Rájnö.
-Nocsak...megtagadsz…? Hát legyen....Viszont most mindennek vége lesz...
-Ahogy mondod...Ha végre eltűnsz innen és megkapom az erőt, akkor tényleg mindennek vége lesz közöttünk...
-De elszánta magát valaki...Képzeld...találkoztam Inuyasha-val...és volt szerencsém vele társalogni is...- ezekre a szavakra Rájnö szemei elkerekedtek, amit Renee észre is vett, de folytatta tovább-...még mindig reménytelenül szerelmes belém...
Rájnö ezeknél a szavaknál elszomorodott és lehajtotta fejét.
-De ez nem csoda...- folytatta Renee - hiszen számára én jelentettem az egyetlent...de téged ez nem nagyon érdekel igaz?...hm? – figyel fel valamire – No lám, mit látok...milyen levert lett hirtelen valaki...
Rájnö elkezdett remegni a fájdalomtól...és nézett maga elé szomorúan.
-Csak nem beleszerettél?- ravaszkodott Renee
Rájnö ezekre a szavakra felkapta a fejét és nővérére nézett
-Azt hitted nem tudom...? Vagy, hogy nem jövök rá...? Azóta mióta bemutattalak neki...mióta bemutattam őt...Te rögtön beleszerettél...
Rájnö csak hallgatta némán Renee vádjait és nem felelt rájuk, csak elfordította a fejét és harapdálni kezdte alsó ajkát.
-Sose mutattad ki...sőt...mindig azt éreztetted, hogy utálod...mindig azt mondtad, hogy gyűlölöd...De tudtam, hogy a szíved mélyén...szereted őt...és elakarod venni tőlem...Csak mond meg, ha nem igaz az, amit mondok...
Rájnö továbbra is hallgatott. Felvállalta ezen vádak igazát...
-Tudtam…- mondta Renee diadalmasan -...de csak kihasználtad...igaz…?
Az utolsó szavaknál meglepődött a félszellem és felkapta a fejét. Mintha másabb lenne most már a vád alapja...Mint ha megváltozott volna Renee hangulata...
Mint ha...mint ha történt volna hirtelen valami
-Az én hugicám...Olyan büszke vagyok rád - mondta mosolyogva Renee - Kihasználtad Inuyasha-t, hogy hátha megszerzed az ékkövet és nem érdekelt mi történik..remek terv!
-Ez nem igaz!- ellenkezett Rájnö - Én sosem...!
-Sosem...mi? - szólt közbe Renee
-Én sosem...sosem...- hajtotta le fejét Rájnö és újból csak remegni kezdett.
-Te sosem árultad el? Ugyan már, hiszen a kezdetektől fogva ez vezérelt...
-Nem...én sosem...nem...ez nem így van...- mondta Rájnö elcsukló hangon
-Ne kerüld tovább! Amikor elmentünk örültél, hogy nem láttad! Amikor nem volt a közelben örültél! Örültél!
-Ez nem így van! - kiáltott rá Rájnö, s odafordította fejét, arcán látszottak a könnyek- Én...én...Sose tudtam őt elfelejteni!!- tört ki belőle végül
Renee erre csak elmosolyodott és elkezdett tapsolni. Rájnö felkapta a fejét és könnyes szemmel nézett rá.
-Hogy te mennyire kedves vagy...egyenesen a kezemre játszol...nagyon rendes és engedelmes testvér vagy.
Rájnö nem értette mire mondja ezt Renee, majd mikor hátrafordult és letekintett az oszlopokhoz akkor megpillantotta...megpillantotta azt, amire Renee oly büszke volt...hogy segített neki ebben...
-Inuyasha...-mondta elcsukló hangon és nézett le rájuk-
Mindenki ott volt és megdöbbenve figyeltek fel. Régóta állhattak már ott...Mindközül Inuyasha volt, aki ökölbe szorította erre a kezét és nézett fel hatalmas méreggel Renee-re.
Mind eközben beborult az ég és nem sokára villámlani kezdett.
-Inuyasha...Mégis mit látok a szemeidben? Hogy nézel rám? Csak nem mérges vagy?- mondta Renee majd gonoszul nevetni kezdett
-Ez nem lehet igaz...- csuklott össze és térdre esett Rájnö -...az egészet...halotta...?
-Ugyan "hugicám"... Miért búslakodsz ennyire?- köpte szinte a szavakat Renee
Rájnö csak térdelt négykézláb a kövön és ökölbe szorította kezeit. Feje alatti köveken sötétebb cseppeket lehetett észrevenni...könnyek...Most már sírt.
Renee elérte, amit akart. Rájnö pedig előtte omlik össze. Később már nem csak Rájnö könnyei áztatták a kőszirteket. Elkezdett esni az eső...
-Rájnö!- kiáltott fel hozzá Kagome
-Viszont...Rájnö...Azzal, hogy most ekkora sebet ejtettem rajtad...egyidejűleg be is gyógyíthatom ezt...Hiszen most látni fogod anyánkat...
Erre Rájnö felkapta a fejét és felnézett Renee-re.
-Ő fogja felügyelni a párbajt...és ő fogja átadni az örökséget...hisz most benne van...- ezzel hátat fordított Renee és a "kődomb" szélére sétált.
Rájnö nehezen, de felállt és erőt vett magán. Végre látni fogja az anyját. Ha meg is hal, de már ezt elérte. Viszont, dühítette Renee...Hogy ily módon bánt vele az elmúlt percekben. Még jobban gyűlölte és meg akarta ölni...mindenképp...
Ezekben a pillanatokban megjelent egy lila fény az égből és nagy gyorsasággal csapott a kőemelvény közepébe amin Renee és Rájnö állt. Erre mindketten felfigyeltek.
A lila fényből egy ismerős alak lépett elő, aki nagyon hasonlított a két testvérre...
-Kezdetét veheti a küzdelem?- szólalt meg
-Igen...Rénö...anyám...- válaszolt Renee és odafordult a személyhez
Rájnö csak figyelte a személyt megdöbbenve.
-Anyám...?-nyögte ki nehezen
-Igen...Én vagyok Rénö Roberts, az anyád, és ezzel együtt az örökség hordozója, és a "farkasok párbajának" felügyelője! | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
