Rájnö Roberts élete by: Renee-chan
Hirtelen változás - 9. rész
Amint elmúlt az eső újra kisütött a nap. Ezzel vége volt a harcnak...
Rájnö a földön térdepelve fogta vállát és lihegett a kimerültségtől, de még így is csak egyetlen pontot, egyetlen személyt nézett. Az a személy pedig Inuyasha volt. Rájnö egy mosolyt erőltetett arcára. Örült, hogy az, akit szeret nézte őt, amint győz. De nem tudta, hogy vajon örül-e győzelmének. Hiszen azzal, hogy ő győzött meghalt, akit szeretett. Ahogy ezen gondolkozott elszomorodott és lehajtotta fejét. Csak egy éles hangra lett figyelmes:
-Állj fel!- süvített Rénö parancsoló hangja
Rájnö automatikusan, a hangra reagálva felállt és szembe fordult vele.
-Végül te győztél...Tied az örökség...Megszenvedtél ezért...harcoltál a végsőkig és megölted a nővéredet...aki erős ellenfél volt...de a megölni szó talán túl morbid lenne ide...hiszen ő már rég halott volt. Csak egy átmeneti testet kapott azt is csak addig, hogy harcoljon veled. Megérdemled az örökséget.
Ezzel Rénö előrenyújtotta egyik kezét. Rájnö nyugodtan állt és mereven nézett előre. Tudta mi fog követezni. Megkapja, amire oly rég óta várt.
Azt az erőt, ami segíthet neki majd ezek után...
Rénö testét lila energiák járták át, és ezek együttesen a kinyújtott karjában gyűltek össze. Majd egy hirtelen fénycsóva tört ki belőle és Rájnö felé száguldott.
Amikor elkapta Rájnöt, a lány hirtelen lángolni kezdett lilán. A teste elkezdte befogadni az erőt. Elég hosszú ideig tartott és Rájnö néha fel-felsikoltott a fájdalomtól. Amikor vége volt elterült a földön és lihegett. Rénö csak elfordult majd eltűnt.
-Használd okosan, amit kaptál... - visszhangzottak utolsó szavai
-Rájnö! - hangzott egy éles hang
Rájnö csak oldalra fordította a fejét és feküdt tovább. Nem bírt mozogni...Egyszer csak mellette termett a hang birtokosa.
-Inuyasha...- nyögte Rájnö majd eltűnt a lila szerelése és ember lett
Pár órával később...
Rájnö lassan felnyitotta szemét és egy kunyhó tetejét pillantotta meg. Elfordította oldalra a fejét és a bejáratot figyelte, amelynek kis nádból készült "ajtaját" a szél fel-felkapta és fújni kezdte, elmosolyodott. Ami pedig kiváltotta ezt belőle az az volt, hogy megpillantott egy alakot a kunyhón kívül a bejáratnál. Ahogy a szél fújta a bejárat torlaszát az a személy akkor mindig felbukkant. Az alak pedig féloldalasan állt Rájnö látószögéből és mereven figyelt előre.
-Inuyasha... - mondta halkan Rájnö
Erre az felé fordult majd bement hozzá.
-Rájnö... - mondta Inuyasha lágy hangon és leült elé - Felébredtél?
A lány csak bólintott erre. Ezután kis csend következett, ami azzal telt, hogy egymást nézték a kunyhóban lévők. Csak ketten voltak. A többiek nem voltak ott. Biztos elmentek valamerre. Rájnö ugyanolyan mosolygós arccal nézte Inuyasha azóta is.
-És...ööö... - szakította meg a kínos csendet Inuyasha - Hogy vagy?
-Jól, köszönöm... - válaszolta, majd felült nagy nehezen Rájnö
-Nem kéne még mozognod...Kaede azt mondta, hogy súlyosak a sérüléseid, annak ellenére, hogy egy karcolás sincs rajtad...
-Nyugi, nem lesz semmi baj - mosolygott a fiúra
-Hát persze... - pirult el Inuyasha erre, és elfordította a fejét - Bármit mondok te meg se hallod! – panaszkodott - Olyan vagy, mint Renee
Erre Rájnö felkapta a fejét majd lehajtotta és ökölbe szorította a kezét.
-Ööö...Nem úgy értettem... Bocsánat... Nem akartam felhozni - mentegetőzött Inuyasha
Rájnö csak hirtelen szavába vágott:
-Még szereted?
Erre Inuyasha abba hagyta a mentegetőzést és elhallgatott. Rájnöre nézett majd megszólalt:
-Nem tudom...
-Hogy-hogy?! Szereted vagy nem?! - nézett rá Rájnö és kissé ingerültté vált, szemeiben pedig könnyek gyűltek
Inuyasha erre elfordította a tekintetét Rájnö elől. A lány válaszképp lehajtotta fejét és haja eltakarta arcát. Csak annyit lehetett észrevenni, hogy könnyek potyognak a padlóra. Inuyasha erre visszafordult és kezét Rájnö fejére tette és megsimogatta. A félszellem lány felkapta tekintetét és a félszellem szemébe nézett. Inuyasha lejjebb csúsztatta kezét Rájnö fején és magához húzta. Rájnö erre elpirult, de belekapaszkodott a fiú vörös kimonójába és sírni kezdett.
Nem vették észre, de valaki ezt az egészet végig nézte és annak a személynek is arcáról könnyek folytak le.
-Köszönöm... - mondta Rájnö majd abbahagyta a sírást és elhúzódott a fiútól
-Nincs mit... - engedte el Inuyasha
Ezután csak némán ültek és mindketten ellentétes irányba fordították fejüket. A kínos csendet egy lány örömteljes hangja szakította félbe. De az a hang
a személy legbelsejében szomorú volt. Hirtelen Kagome lépett be a kunyhóba kezében gyógynövényekkel.
-Rájnö! De jó, hogy felébredtél! Nagyon aggódtunk érted!- mondta a papnő vidáman és leült Inuyasha mellé, Rájnövel szembe.
Inuyasha erre felállt és kiment. Rájnö hirtelen után kapott, de eszébe jutott, hogy bent van Kagome is és inkább visszaült.
-Köszönöm. Azt hiszem, sétálok egyet... - állt fel Rájnö és indult is, de megállította egy hang
-Inuyasha után? - mondta hidegen Kagome - Ha utána akarsz menni semmi esélyed...
-Hm? Én nem is...- kezdett volna bele Rájnö, de megint megszakították
-Ne is mentegetőzz...Láttam az előbbit...De még ha szereted Inuyasha, akkor se tudod teljesen megkapni...Hiszen másba szerelmes...és itt nem magamra célzok, hanem Kikkyoura...
Rájnö erre lehajtotta a fejét, de ezután fogta magát és elindult újra és ment Inuyasha után. Futott nagy örömmel mintha az előbbieket nem is hallotta volna. Látta a piros kimonót és az mutatta neki a helyes utat célja felé. Olyan örömteljesen futott felé mintha semmi baj nem lenne, de észrevette, hogy célszemélye megállt ezért ő is lassított. Viszont mikor odaért a közelébe és észrevette, hogy a félszellem miért állt meg akkor teljesen megdöbbent.
Teste lefagyott...nem bírt mozogni...a fájdalomtól...Megpillantotta Inuyasha-t ahogy áll és nézz előre...nézz valakit, aki egy fánál áll és nem sok távolság van közöttük.
-Kikyou... - mondta szelíd hangon Inuyasha, majd odalépett a papnőhöz
Rájnö döbbenten figyelte az eseményeket és mintha Inuyasha hívó szava a papnőhöz neki egy tőrdöfés lett volna. Arcáról könnyek folytak le és hulltak a földre. Hiába nem látták, ő mindent látott. Így emberként még jobban fájt ez neki. A félszellem odalépett a papnőhöz majd átölelte, amit a nő engedett. Úgy karolták egymást, mit sem sejtve, hogy valaki ennek szemtanúja.
*Hogy bír így ölelkezni az után, hogy engem is megölelt? Nincs semmi bűntudata?*- gondolta magában Rájnö és már a sírás határán volt
*~Nincs!* - hangzott egy határozott válasz
*Za-Zakuro...?*
*~És te? Hogy bírod még ezek után is szeretni?*
*Nem tudom...*- esett térdre Rájnö
Az ölelkező pár észre se vette ezt, csak ölelték egymást továbbra is. Rájnö csak térdelt és nézte az előtte lévő eseményeket, de homályosan látta már csak őket könnyeitől. Ezt követően egy alak tűnt fel előtte hirtelen. Erre Rájnö felkapta a fejét és felmérte az előtte állót.
*Zakuro?*
Zakuro lélek alakot öltve megjelent Rájnö előtt. Senkise láthatja ilyenkor Zakuro-t csak Rájnö. Zakuro kinyújtotta kezét Rájnö felé.
*~Én segíthetek neked...Gyere...!* - hívta Zakuro
Rájnö tétovázva nyújtotta felé a kezét, végül elfogadta azt. Amint megfogták egymás kezét Rájnö-t hirtelen hatalmas lila energia hullámok járták át, ami szemmel látható volt. Egy idő után, viszont a világos szín fokozatosan feketébe ment át és átváltozott. Fekete haj… ruha… szem…
Erre viszont már felfigyelt Inuyasha és Kikyou is, ösztönösen megfordultak Rájnö felé. De akkor már csak Zakuro-t látták, aki lassan feláll.
-Rájnö...- súgta Inuyasha
-Még mindig nem tanultad meg? - mosolygott gonoszul Zakuro - Én nem Rájnö vagyok...
-Inuyasha, ez annak a szellem lánynak a húga, aki szerelmes volt beléd? - kérdezte hidegen Kikyou
-Ez? Kikérem magamnak!- majd hirtelen eltűnt Zakuro
Inuyasha és Kikyou felkapták fejüket.
-Nem vagyok tárgy...- súgta Zakuro Kikyou mögött a fülébe
Inuyasha megfordult és támadni akart de Zakuro leállította:
-Meg ne próbáld! - emelt egy kifeszített ostort Kikyou nyakához, ami pengeként használ.
Inuyasha erre lenyugodott és visszaállt a rendes testtartásába.
-Észre se vettétek igaz? Végignéztük az egészet...
Inuyasha tudta, hogy érti és megdöbbent erre.
-Néztük?- értetlenkedett Kikyou
-Én és Rájnö...- súgta a fülébe Zakuro - De ez nem érdekes - mondta majd hirtelen az ostort, amit a papnő nyakához tartott, átdöfte vele a nő hasát.
-Kikyou!- kiáltott Inuyasha majd odarohant a térdre csukló nőhöz és letérdelt mellé.
Zakuro nyugodtan ellépdelt.
-Azt hiszed, megúszod ezt? - háborodott fel Inuyasha
Zakuro csak megállt és megvetően hátrafordította a fejét.
-Még én kapok? Azok után, ahogy Te bántál el Rájnövel?
Inuyasha erre felkapta a fejét.
-Fogalmad sincs, mennyit szenved most...miattad! És még te fenyegetőzöl?
-Akkor sem hagyom... - mondta Inuyasha majd lassan felállt és előhúzta a Tetsusaigat - Hogy bántsd Kikyou-t!
Erre Zakuro teste egyet dobbant majd szembefordult Inuyasha-val.
-Kaze no Kizu! - indított egy szélbordát Zakuro felé a félszellem
Zakuro nyugodtan elővonta a furulyát, amiből kilövellt az ostor majd a felé közeledő szélborda felé fordította.
*Mi van vele? Nem tér ki? De ha így tesz, a szélbordám eltalálja!* - váltott gyors eszmecserét magában Inuyasha
-Mit csinálsz? Tűnj onnan! - kiáltott hirtelen Inuyasha Zakuro felé
-Milyen hamar változik a hangulatod...- mondta magában Zakuro
Nyugodtan állt majd mikor már olyan közel volt a szélborda hozzá, hogy majdnem elsodorta akkor előre vonta ostorát és egyenest a szélbordába vetette. A szélborda megállt... Az ostor megfogta...Zakuro egy ideig még tétovázott majd egyet lendített ostorát tartó karján és visszafordította a szélbordát, ami egyenest Inuyasha felé tartott.
-Erre szokták mondani, hogy vissza a feladónak...- mondta hidegen Zakuro
Mikor a szélborda fénye elmúlt csak Inuyasha lehetett látni sebekkel teli testtel. Zakuro lassan odalépett hozzá.
-Ez a te szerelmed...Még mielőtt elkapott volna titeket a csapás elmenekült, téged pedig itt hagyott. Látod? Őt szereted te... - mondta majd hátat fordított neki és elindult. Miközben ment a messzeségből megpillantotta a felé futó Kagome-t és a többieket. Megállt és lazán csípőre tett karral, egyik kezével, háttal Inuyasha-ra mutatott.
-Jobb lesz, ha siettek... - mondta nyugodtan
Kagome meg sem állt rögtön észrevette hova mutat Zakuro és arra vette irányá, odarohant a félszellemhez és könnyezve próbálta meggyógyítani.
A többiek is odasiettek és ők is segítettek, ahogy csak tudtak. Zakuro félig odafordulva figyelte őket majd amikor Kagome gyilkos pillantást vetett rá, elmosolyodott és újra megindult majd eltűnt a fák sötétjében. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
