Ahhoz képest, hogy lázas, elég eleven még mindig. Talán csak én reagáltam túl és nincs is nagy baja, egy kis náthát leszámítva…? Üt, kiabál… mindent csinál… épp hogy nem az elcsábítást tervezi. Arra befizetnék, sose tenné meg. Egy szűz?! Sose!
Alig hogy kigondolom, megérzem puha ujjainak cirógatását nyakamon. Ahol elhalad ujja bizsergető érzés jár át. Na ne….
-Ryuuto-kun kérlek, tegyél le. Kérlek, kérlek, nem akarok hazamenni. – m-mi ez… a hang? Most tényleg…? Ez…
Kissé elgyengülök és leengedem pajzsomat, amit látszólag ki is használ, mert folytatja:
-Nah Ryuuto-kun, kérlek. Nagyon, nagyon hálás lennék neked érte. – hálás…? Azt megnézném. Most esik le… Ez tényleg el akar… csábítani, csak hogy ne kelljen haza mennie? Ennyire nem akar… Nem értem ezt a lányt…
-Azt hitted, ennyivel le tudsz venni a lábamról? – azért mindennek van határa édesem. És itt most ennek vége. Nem vagyok valami nagy kéjenc, aki az ilyen trükköknek bedől… annyira még nem…
-Ehh, egy próbát megért – sóhajt lemondóan miközben elhúzza kezeit. Azért azok az apró ujjacskák ott maradhattak volna. Nem bántam volna meg és nem is sértődtem volna meg. De azt hiszem így jó, most fontosabb dolgom van.
-Hapci. Bocsánat. – minek kérsz bocsánatot… magadnak köszönheted… csak is azért kérj, hogyha összepiszkolsz… Akkor kapsz. Szép és okos bátyóka elnáspángol. Hehe…
Elhessegetve gondolataimat, fáradtan felsóhajtok.
-Én megmondtam, hogy meg fogsz fázni. – teszem hozzá szokásos hozzáállásomban.
Mintha még jobban elgyengülne. Törékeny kis teste szinte elernyed, megadva magát. Azt hiszem tényleg sietnem kéne. De ahogy így elnézem… ha nem lenne annyira hisztérikus, talán még meg is szeretném… vagy esetleg ez az, ami annyira vonz benne…? Ami miatt megállítottam Rika-t, de még az apámat is hogy én jövök egyedül érte…? Nem kislány, azt hozzá kell tenni. Érett nő… bár még csak kívülről. De ki tudja.
-Ryuuto-kun… - ejti ki nevemet elgyengülve.
-Hm? - Csak bírd még ki egy kicsit…!
-Azt hiszem, mindjárt elájulok… - éreztem. Szinte vártam mikor fogja ezt mondani. Erős, hogy eddig bírta szusszal.
Eszeveszettül rohanok, mint egy őrült. Sietnem kell…! Francba! Csak egy kicsit bírd még ki…
Mit meg nem teszek ezért a lányért… Bár érthető… Mostantól a húgom…
Csak hogy nem elesek, nagy sietségemben. Szinte felszakítva az ajtót rontok be a házba. Valahogy levakarom magamról a felesleges cuccokat és indulnék, fel a lépcsőn mikor nagy meglepetésemre megállok az elém táruló látvány miatt.
Apa…
Rika és Apa egymásra dőlve alszanak… Ayame-nak kéne ezt most látnia…
Alig hogy gondolataim reá terelődnek, elkezd mocorogni karjaimban és zihálva lihegni kezd. Ajaj… Rika, mintha anyai megérzés sugallná neki, magától fel kell.
-Ayame! –kiáltja aggódóan –
-Rendben van, csak belázasodott! Merre van a szobája? – szóhoz sem hagyom jutni Rika-t már, indulok is fel. Lehet kissé agresszívan fejeztem ki magam az előbb.
-Jobb oldalt a második ajtó! – hallom az irányító hangot és rögtön a megadott koordinációkhoz megyek. Belépek a szobába és gyorsan az ágyába bugyolálom Ayame-t. Így azt hiszem jó lesz.
Leveszem róla a felesleges kabátot, sálat és sapkát és betakarom.
Még mindig eszeveszettül liheg. Ebben a pillanatban érkezik meg Rika is.
-Rika! Hozz forró vizet, addig én leveszem róla az izzadt ruhákat! – lehet, hogy nem kéne utasítanom így őt, de ez most vészhelyzet.
-Ryuuto-kun… - akadékoskodik. Most meg mi van?! Nem kéne kicsit jobban sietnie?! – Nem fordítva kellene…? Csak az én lányom… - óóóhh… igaz… Rápillantok, a verejtékező lányra majd indulok is a fürdőszobába ami…
-Kimész és szembe veled – hallom az irányt adó hangot újra. Nem is vacakolok tovább egy tálba forró vizet engedek és teszek mellé egy kendőt is. Ezzel átmossa kissé a testét és rendben is lesz… egyelőre. Beviszem, átnyújtom a tálat és magam mögött bezárva az ajtót hagyom őket magukra.
Nagy fáradt sóhaj… Ezen is túl vagyok… Még jó hogy erős immunrendszerem van, és nem fázok meg egy könnyen.
-Ryuuto – hallom meg apám komoly hangját és lemegyünk a nappaliba. – Köszönöm.
Hm! Elmosolyodom. Ahogy leérünk, leülünk a kanapéra és várjuk a fejleményeket.
-Nincs mit – válaszolom kissé megkésve és csendbe burkolózunk. Nagyon hosszú és mély csendben. Ayame…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
