Hát, ilyen dolgozatot még soha nem írtam…- kezdi komoly hangon, ajaj. Azt hiszem nem sikerült valami jól… csak nem értette meg tisztán, de miért nem szólt?! Hahh… mindegy most már. Valami részvétem vagy mit kéne mondanom. - Ez lett életem legjobb dogája! Megérte annyit tanulni rá tegnap este. – nah! Még sem gyászolásra készült. Ennek örülök, bár mintha valaki zavarba jött volna az este említésével. Mi tagadás nagyon is élveztem mikor megcsókoltam a nyakánál és hallottam, hogy ő is élvezte. Különben miért sóhajtott fel…?
-Köszönöm, hogy segítettél, sose fogom tudni meghálálni neked. – zökkent ki gondolatomból mielőtt megszólalhattam volna.
-Azt majd meglátjuk – mondom sokat sejtetően. 1000 meg 1 módja van annak, hogy megháláld. Úgyis megtudod, várj csak. Később, ahogy bele tanulsz, már kérnem sem kell majd. Idővel meglátod…
-Ezt hogy érted? – kíváncsiskodunk, hm?
-Ááá semmi-semmi. – nézek körül és pont meglátok egy standot. Remek időzítés! – Hé, nézd csak! Ott egy édességes stand! Kérsz taiyaki-t? Vagy esetleg pocky-t?
Esküszöm nem terelni akartam a témát, bár mi tagadás ez most tényleg jól jött, de úgy látom ő nem így érez.
-Hééé ne terelj! – förmed rám, de látszólag rögtön le is nyugszik. Édesszájú, hm?
-Válassz, amit csak szeretnél – mondom kedvesen. Látszólag fel is bátorodik, és még ha csak két választék van ő akkor se tud dönteni. Nagyon aranyos fejet vág miközben filózik, hogy most melyiket is válassza. Elkuncogom magam ezen a határozatlan tetten.
-Egy doboz epres pocky-t és 4 darab csokis taiyaki-t kérek. – ejtem ki végül a rendelést.
-Máris adom, uram – kapom a választ. Fizetek, majd tovább indulunk Ayame-val. Látom, fel van villanyozva az édességtől, örülök neki.
-Tessék, a pocky és a taiyaki – odaadom neki a zacskót és szemmel láthatólag zavarba is jön egy kicsit. Helyes. Szeretem ezt a pofiját nézni, valahogy mindig melegséggel tölt, és tudom, hogy ezt csak ő tudja kiváltani belőlem. Furcsa, hogy ilyet érzek, mivel nem ilyen jellemű vagyok.
-Kö-Köszönöm.
-Gyere, üljünk le valahova, míg megeszed. – vezényelem egy padhoz. Meghátrál, kissé mikor észreveszem, hogy ez bizonyára a vizes ülőhely miatt van. Leülök, majd rápillantok. Ne mond, hogy nem tudod hogy mit akarok. – Ülj az ölembe!
Nem harapok…még.
-Ne-nem köszi, én inkább állni szeretnék – csak nem hagyhatom hogy álljon. Megragadom és gyengéden az ölembe húzom.
-Nyugi, nem csinálok semmi rosszat, úriember leszek. – ha csak így tudom rávenni, akkor, megteszek mindent. Nem fogok semmit tenni és mondani.
Olyan aranyos, ahogy így eszeget előttem, mint valami kisegér.
-Te nem kérsz? – nem igazán vagyok ennyire édesszájú.
-Hm nem, most nem ké…vagyis de, igen, kérek. – ahogy meglátom, szája szélén a csokit rögtön megjön az étvágyam és nem is habozok lenyalni róla az édes mázat. Kezemmel bebiztosítom fejét, hogy még véletlenül se tudjon elhúzódni előlem. - Volt ott egy kis csoki – magyarázom piros pofija láttán. Finom volt…de szerintem csak is azért, mert így ehettem. .- Mond csak. Ha ez egy randi…akkor a csók is belefér, nem igaz? – Kívánom… Ez van, be kell, hogy ismerjem. Éretlen teste ellenére vonz a gyermeteg arca… Nem tudok betelni vele. Választ nem várva tapadok ajkaira.
Kiéhezve falom ajkait, talán túl hevesen is, mint ahogy kellene. Lábát átvetem, hogy közvetlen velem szemben legyen és magamhoz húzom szorosan. Így pont egy fejmagasságban vagyunk. Belesóhajt csókunkba és én ezt kihasználva hatolok nyelvemmel forró barlangjába. Kell nekem… Oly annyira ellepte eszemet a kába köd, hogy alig tudom kordában tartani magam. Közre fogom kezemmel arcát ezzel még jobban elmélyítve csókunkat. Egyik kezem végül vándorútra kel, míg a másikkal derekánál ölelem. Elérek fenekéhez, amit rögtön megérez, és heves tiltakozásba kezd, amit én figyelemre sem méltatok. Következő pillanatba már csak az erős ütést érzem arcomon, amire félre is hanyatlik fejem. Áúú… úgy látszik tényleg túlvetettem a sulykot…
-Oh! Sa-sajnálom… Én tényleg ne-nem akartam… Csak… Csak megijedtem… - szabadkozik, de nincs miért… Én vagyok az idióta hogy eddig elvittem a dolgokat. Viszont látom rajta hogy tényleg csak reflexszerű védekezés az egész… azért ennek valamennyire örülök… Nem szólok, semmit csak felállok, és megfogva kezét indulok el hazafelé.
Egész úton, mint akit elnémítottak, egy szót sem szólok, és lehajtott fejjel megyek előre, arcomat eltakarva. Ayame sem kezdeményez témát és nem is bolygatja az elmúlt történéseket. Hazaérve Nanami üdvözöl minket.
-Kérlek vidd fel Ayame-t a szobájába.
-Igen. – válaszolja Nanami majd utána habozik. Kérdőn nézek, rá mire folytatja. – Az arcod…
-Nem érdekes vágom rá és hátat fordítva nekik megvárom, míg felmennek. Úgy látom az ősök nincsenek itthon. Biztos valami üzleti tárgyaláson vannak. Ilyenkor gyakori hogy apa nem alszik, itthon hanem egy közeli hotelban tölti az éjszakát. Rika-t gondolom magával vitte. Nem is baj…
-*-*-*-*-*-*-*-*-
Nem tudom hány óra lehet. Biztos éjszaka kellős közepe. Azóta is lent vagyok a sötét szobában épp hogy az ablakon beszűrődő holdfény ad irányt ha elindulok, bár ilyen állapotban nem akarok sehova menni. Az étkező asztalnál ülve felbontom a második üveg Wisky-t és töltök magamnak egy kis pohárba. Szörnyű… Most már az alkoholra is rá fogok szokni…? Úgy látszik. Nanami nem is zavart miután felvitte Ayame-t. Gondolom vette a lapot hogy most nem alkalmas. Ayame meg úgy szint, de azt megértem. Biztos irtózik most tőlem. Elhiszem. A saját bátyja majdnem egy parkban… Áhh visszagondolni is rossz.
-A francba! – vágom a poharat az asztalra miután kiürítettem tartalmát. – Egy idióta vagyok.
Teljesen összezavarodtam. Tényleg meg akartam tenni vagy csak a csók kábított el…? Szeretem én ezt a lányt vagy csak a kínzása jó…? Nem, a csók mindenképpen jól esett… Ezt tudom… De a többiben nem vagyok biztos… Beleszeretni a saját húgúnkban nem igen jó dolog, bár nem vagyunk vérszerinti testvérek. Sose gondoltam, hogy egy ilyen éretlen gyerek beindíthatja a fantáziámat. Nem ilyenekre bukok. Lehajtok egy újabb pohárral és tovább elmélkedem. Legalább a pia kicsit kitisztítja a fejem és tudok valamennyire normálisan gondolkodni. Vajon Ayame alszik, vagy még fent van? Ha alszik, biztos rémálmai lesznek, de lehet annyira megrémült tőlem, hogy el se bír aludni, ki tudja. Istenem… nem tudom, hogy most mi van… Nem tudom, mit tegyek vagy, hogy hogyan… Teljesen bizonytalan vagyok. Ilyen se volt még. Valahogy tisztáznom kell magamban az érzéseimet… addig nem tehetek semmit… Igen.
-Ryuuto… - hallok meg egy hangot hátam mögül.
-Nincs kedvem hozzád… Nanami. – és ez így van. Ha azért jött, hogy beszélgessen nem éppen a legjobb időpontot választotta. – Nanami… - szólítom meg végül.
-Tessék?
-Segítenél felmenni?
-Persze – rögtön mellém jön, vállamnál átkarolva támogat be a szobámba. A lépcsőn felfelé elhatározom magam és fülébe suttogok:
-Elköltözöm. – jelentem ki határozottan. Teljesen ledermed és meg is áll.
-Mi?! Hogy érted ezt?!
-Ahogy hallod. Holnap elmegyek keresni egy apartmant és odaköltözöm egy időre.
-Te miért? És meddig akarsz ott lenni? Hogy fogod fizetni?
-Ameddig helyre nem teszem magam. Különben is a zsebpénzemből kihúzom egy darabig, ha meg nem lesz, elég elmegyek dolgozni. Egyet szeretnék kérni tőled. Senkinek se szólj róla, hogy elmegyek eddig ameddig minden le nem lesz fixálva. Cserébe megadom majd a címem. Utána elég annyit mondanod, hogy elköltöztem és nem tudod, hogy hova. Nem mondhatod el hogy hova! Ez parancs.
-Rendben… - úgy látszik a rossz szokása, mi szerint bármit mondok, megteszi kivétel nélkül. Ez már csak így marad életünk végéig…
*-*-*-*-*-
Reggel hamar felébredek. Érdekes módon nem érzek másnaposságra utaló jeleket így hamar el tudok menni lakást keresni. Szerencsés vagyok, rögtön ráakadok egy olcsó mégis jó házra. Igaz két szobás, de közel van viszonylag a sulihoz és még ma beköltözhetek, amit el is rendezek, míg a többiek alszanak. Mikor felkelnem már nem leszek ott… Viszont, aggódóm Nanami miatt…félek, hogy Ayame-nak szólni fog.
*-**-*-**-*-*
Lassan egy hete hogy az új lakásban vagyok. Elég kényelmes, mérete ellenére. Ahogy belépek az ajtón rögtön a nappali-hálószoba-étkező van. Nah jó a nappali a Tv miatt, az étkező a kis asztal és a hálószoba a fuuton miatt. Mellette van a konyha és a másik szobában a fürdő. Nincsenek hangoskodó szomszédok így nyugodtan tudok tanulni is. Vajon Ayame mit csinálhat…? Hiányzok én oda…? Végülis 19 vagyok. Simán kereshetnék magamnak egy saját házat és lakhatok ott. Mindenesetre nekem kissé hiányérzetem van a hugi miatt. Muszáj, vagyok ilyen eszközökhöz folyamodni. Kíváncsi vagyok, mit tesz és nekem is kell a nyugi, hogy gondolkodjak. Az iskolában eddig még nem keresett vagy csak nem láttuk egymást esetleg csak túlságosan fél belépni a bejáraton. Tisztáznom kell hogy mit érzek, nagyjából már megvan de amiíg ő nem lép a kezem meg van kötve. Ha most idejönne nem bánnám, ha nem, akkor nem keresném… Elég szar helyzet.Azt az egyet tudom hogy nem húgomként tekintek rá és ha ez így marad akkor minnél inkább nőként fogom kezelni, mert bizony még ezt a szintet sem érte el nálam. Nem tudom… Pont a kettő között lenne…? Áhh… túl zavaros ez nekem. Az örlődésemben a csengő segít jelezve hogy valaki kint áll és arra vár hogy beengedjem. Biztos Nanami az. Gyakran eljön a szabadidejében megtudni mi van velem. Felpattanok és az ajtóhoz sietek. Már hordanám is le Nanami-t hogy ne jöjjön ilyen gyakran mert hamar rájöhetnek mikor megtorpanok. Teljesen ledermeteg, testem nem mozdul sehova…
-Ayame… - mondom elképedve ő pedig csak feltekint rám könnyes szemeivel majd zokogva nekem ront megölelve. Még mindig teljesen levagíyok blokkolva… Nem lehet… Idáig eljött volna… ácsi, lehet csak látógatóba jtt, elvégre a bátyja csak úgy elment. El kell küldenem… Nem viszonzom ölelését egy ideig ő viszont csak mégszorosabban összezárja karjait körülöttem és jobban zokog. Nem bírom…. Nem bírom ahogy sír… Muszáj lesz vagy megbántanom amivel elmegy és nem keres többet vagy magamnak kell elküldenem…
-Idióta!Idióta…! Idióta… - csak ezt hajtogatja és igen itt törik el a mécses. Francba a gátakkal.
Olyan szorosan ölelm hogy szinte szétroppantom gyönge kis testét.
-Tudom… - súgom fülébe. Örülök hogy eljött… Nem bírnám ha miattam sírna, nem tudom megbántani, nem tudom elküldeni… egyszerűen nem tudok neki fájdalmat okozni… viszont ez még mindig nem az a szerelem… még mindig a kettő között őrlődöm… Töb a barátságnál de kevesebb a szerelmnél… vajon hova billen majd a mérleg…? melyik felé?
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
