Nem szól semmit. Valahogy éreztem. Az előbb támadtam le, és már is ilyen kérésekkel fordulok hozzá. Biztos azt hiszi, hogy csak a szex érdekel.
-Felejtsd el! Vedd úgy, hogy meg se szólaltam! – vetek véget a hallgatásnak csalódott sóhajjal. Mikor állnék fel, viszont visszahúz. Kérdőn pillantok rá.
-Ne, nem menj el! Várj, egy pillanatot, kérlek.
-Szóval…az akarod, hogy ideköltözzek?- lassan bólintok rá. - Biztos? - néma bólintás. - Komolyan? – kezd kissé idegesítő lenni ez a vallatás, ugyanabban a témában…
-Ayame, ha nem akarnám, szerinted kértem volna?
-Honnan tudjam, hogy mit gondolsz komolyan?! – teljesen kikelt magából… - Egyszer bunkó vagy velem, máskor kedves. Egyszer megcsókolsz, a következő pillanatban elköltözöl. Egyszer letámadsz, máskor hallani se akarsz rólam. Mond, ki tud rajtad kiigazodni? – Mi a, mi a… Ácsi! Lassíts! Nem értem mit akar ezzel…
- Ráadásul fogalmam sincs, miért csinálod. Egyáltalán nem értelek… - folytatja. Hát én sem értem magamat, de most már téged sem… Ez kezd egyre bonyolultabbá válni. Ha csak kimondhatnám, hogy szeretem, akkor legalább megszabadulnék egy súlytól, de az ő rá nehezedne… Egyszer csak gondol egyet és feláll.
-Hova mész? – szegezem neki a kérdést.
-Megyek, felöltözöm. – és el is tűnik. Még egy ideig nézem az ajtót, amit maga mögött bezárt. Franc… Nem tudom, mit mondhatnék neki… Most totál összezavartam… Lehet tovább kéne költöznöm, egy olyan helyre, ahol senki se talál meg… El kéne tűnnöm az életéből, és kellene keresnem egy normális barátnőt, hogy elfelejtsem… de… Már késő… Nem bírom nélküle. Azt meg végképp nem tudnám elviselni, ha mással lenne.
Figyelj, Ryuuto! – rápillantok. - Most elmegyek. Kérlek, gondolkodj el azon, amit mondtam. – ad arcomra egy puszit majd el is tűnik. Mint egy szobor meg merevedek, arcomra semmilyen érzést nem tükrözve. A helyében én is menekülnék egy ilyen megszállott elől…
Elnyúlok a földön és karomat homlokomra téve gondolkozok. Gondolkozok, hm? Gondolkozzak azon, amit mondott…? Azt se tudom, hol kezdjem… Az elején kellene, de ennek hol az eleje…? És a vége…?
Feltápászkodom, az egyik szekrényhez lépek és kiveszek belőle egy üveget. Igen… egy kis orvosság… Whisky… Rögtön nekiállok és nem is kell sok, hogy elpusztítsam…
*-*-*-*-*-*-
Csengetés… Csengő… Idegesítő zaj… Mi a franc ez… Csengő…? Ki akar ilyenkor ide jönni…? Nem baj…. Majd elmegy.
A zaj viszont csak nem múlik el. Baah… Nagy nehezen felállok, az ajtóhoz támolygok és kinyitom. Még mindig részeg lehetek, vagy csak álmodok, mert Ayame áll előttem… Nem szép vicc… Viszont csak nem tűnik el… akkor ez… ez… a Valóság?!
-A-ayame?
-Figyelj, nem akarok udvariatlan lenni, de mi lenne, ha beengednél, és akkor le tudnám rakni ezeket a kínzóeszközöket – mi a..? Mióta lett ilyen… mintha nem is történt… nem tudom mennyi ideje, hogy elment meg minden.. már az is homályos…
-Hogy kerülsz te ide? – nehezen pörög a nyelvem, de csak kimondom, amikre gondolok, vagy éppen kellene gondolnom, mert még néha az sem megy rendesen…
-Hát, igényt tartanék arra a költözős felvetésre! Persze csak akkor, ha még fenn áll az ajánlat. – mi az isten… Szórakozik velem?!
Nehezen lépdelek elé és kissé ránehezedem.
-Ryuuto…?
-Menj el… Jobb, ha most elmész… Nem olyan állapotban vagyok… - nyögöm erőtlenül. De nem azt a hatást érem el, amit akarok. Hát nem véletlenül… a beszédem pont az arcától nem messze történik, és onnan jól érezhető, hogy…
-Te részeg vagy?! – szegezi nekem a kérdést
-Ne kiabálj, könyörgöm…
-Mi a fenét művelsz?! Csak 2 órára hagytalak itt! – Grr…
-Mondom… hogy ne… kiabálj! – förmedek rá és szemébe nézek. – És most menj…
-Nem hagyhatlak itt ilyen állapotban! – nem ért a szép szóból..
-Ayame… Nem mondom még egyszer…
-Én sem! Itt maradok! Most már csak azért is!
-Az istenér! Ne üvölts, már itt vagyok melletted! Különben is, szerinted nem veszélyesebb most itt lenned? Elég két textil darab és könnyedén megerőszakolhatlak. Eggyel összekötözöm, a kezed a másikkal a szádat kötöm be.
-Ne-nem mered…
-Dehogynem. Most csak jobb alkalmam nyílik r… - kész… teljesen K.O. vagyok… Még mielőtt eltaknyolnék Ayame megtart valahogy és a fuuton-ra fektet. Azt se tudom, hogy és mint… tiszta homály… hallani is alig hallok… A fejem is fáj…
-Ayame… - nyögöm, erőtlenül hátha még itt van mellettem. Ha nem, akkor sem baj… muszáj kimondanom… - Szeretlek…
Filmszakadás.
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Ajjh… az a rohadt napfény… Minek süt be…
-Vennem kell egy átkozott sötétítőt… - nyögöm félkomásan, majd másik oldalamra fordulok.
-Jó reggelt, onii-chan! – hallom meg Ayame hangját. Mi a ?!
Felpattanok ültőmbe, de már is megbánom. Azt a kurva…! A Fejem!
-Ááhh… – fogom meg egyik kezemmel halántékomat, ami lüktet
-Idióta! Ne tegyél ilyen hirtelen mozdulatokat! – hallom az utasítást.. Könnyű azt mondani, nem te vagy másnapos…
-Mi az istent keresel te itt? – szegezem neki a kérdésemet és lassú mozdulatokkal felé fordulok. Épp a konyhában főz, ha jól látom. De biztos, mivel már idáig érzem az illatát.
Nem válaszol… Mint aki nem is hallotta…
-Kérdeztem valamit! – emlékeztetem.
-Hallottam. És úgy gondoltam, hogy itt lakok, ha már felajánlottad. Tegnap ezért jöttem vissza.
-Tegnap?!
-Igen, tegnap. – hogy tudja ezt ilyen nyugodt hangon mondani?! Mégis mit csinálhattam vele… - Bár arra kellett hazajönnöm, hogy részeg vagy. – tetszik ez a hazajönni szó, de most ez valahogy nem dob fel. Tudom, jól hogy részeg voltam, de semmire sem emlékszem. A franc…!
-Csináltam veled valamit…? – kérdezem kissé félve…
-Nem. – Huhh… Viszont túlságosan nyugodt….nem..?
-Nem is akartam…?
-De. – gondoltam… - Ennek ellenére elájultál, mielőtt bármit is tehettél volna. De kedves volt tőled hogy figyelmeztettél. – Istenem… Mit mondhattam neki…?
-Fontosabb az, hogy miért döntöttél végül, hogy ideköltözöl? Apáék aggódni fognak. – semmi válasz. Gyűlölöm, hogy megjátssza magát! Tudom, hogy hallotta!
-Ayame! Azt kérdeztem mit keresel itt?! – muszáj durván bánnom vele. Nem lakhat itt… Túl veszélyes vagyok… Ráadásul nem tudom, mit mondhattam neki… Semmi… Áhh… Legfőbb ok, amiért nem maradhat, hogy nehogy megtudja, hogy szeretem! Valahogy csak kibökném, még ha véletlenül is…
-Csak. – Csak…? Csak?! Ez a lány… El sem tudja képzelni milyen helyre jött…
-Ayame… Menj haza… - kérlelem halkan, hátha ez meghatja.
-Nem. – mitől lett ennyire elszánt?! Nem úgy volt, hogy ő volt ledöbbenve azon, hogy megkértem, költözzön ide?! Most mégis, mi változott?
-Miért…? Miért? Mi a francért vagy ennyire makacs?! Mi okod van rá, hogy itt maradj?! – most már dühös leszek. Bármennyire is akarom, nem lehet itt!
-Mert… - megfordul és pirult arccal ruháját birizgálja idegesen. – Mert én… Én…
Mit akarhat mondani…? És mi ez a szégyenlős kifejezés…? Mégis milyen oka van..? Egyre kíváncsibb vagyok…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
