-Azért akarok maradni, mert… - igen? Miért? Hé héé ne most menj el! Minden bizonnyal a csengő miatt… Nem! Nem fogsz elmenni. Megragadom a csuklóját, lerántom a földre és fölé magasodom. Kis ajkacskáit kezemmel tapasztom be.
-Ha azt hiszi, nincs itthon senki, előbb utóbb úgyis elmegy. – suttogom fülébe és veszi is a lapot. A sejtés is beigazolódik, és pár csengetés után elmegy az illető. – Na, de hol is tartottunk? – kérdezem komolyan.
-Nos…azért akarok itt maradni, mert… - itt megint megijed. Most mi van? Jah, hogy csörög a telefonom…
-A fene…!
-Nem veszed fel? – most komolyan kérdezed…?
-Nem. Ha akar, úgyis visszahív később… Tehát, azért akarsz maradni, mert…?
-Azért, mert… - most sípolás… Esküszöm, ez valami összeesküvés. – Te jó ég! A teavíz! – és már rohan is… Engem meg itt hagy… Szép.
Egy ideig figyelem, ahogy sürög-forog, teát készítve. Egy pillanatban elakad, gondolom a tea filter.
-Felül, a fejed felett. Jobb oldalt. – lépek hátához, kezemmel megtámaszkodva a konyhapulton, ezzel elzárva az utat előtte. Szeretek a fülébe suttogni… Szeretem, mikor édesen összerezzen, a hangon hallatán, ráadásul ilyen közelről… Most úgy átölelném és végigcsókolnám a testének minden egyes részt de… nem lehet.
-Kö-Köszönöm – dadogja, majd felnyúl az említett helyre, amit nem ér el.
-Várj, majd én – mondom, majd leveszem neki. Egy pillanatban megint megremeg teste. Ááhh, hogy neki dőltem kissé…? Gomenne~
-Tessék. – nyújtom át neki.
-K-köszi.
-Szóval…miért is akarsz maradni? – kérdezem újból.
-Ryuuto… Igaz, hogy…?
-Hm? Mi igaz? – vonom fel szemöldökömet.
Tudtam, hogy mondtam neki valamit, ami zavarta… De álmomban sem gondoltam volna, hogy szerelmet vallottam neki… Nincs mit tenni, de még egyelőre, nem adom be a derekamat.
-Kérdésre kérdéssel válaszolni, hm? – hajolok egész közel füléhez. Leheletemmel cirógatom, szinte már magamat is kínzom ezzel. Mindeközben egyik kezemmel cirógatóm arcát és nyakát. Látszólag elérem a kellő hatást, érzem kicsit remegni.
-Idióta! – szakítja ki magát ketrecemből és rögtön a tea után nyúlva, nagyot kortyol belőle. Szóval melléktevékenység…? Csak el akarod terelni a figyelmedet, édes kis húgom. Hehe…
-Áhh. Én is kaphatok? – mosolygom rá és a bögrére mutatok.
-Ööö…Persze… - gondoltam, hogy nem tudja, hova tenni miért akarom. De mindjárt meglátod. Mikor elkezd kikészíteni egy bögrét, megállítom.
-Nem kell.
-Mi? Most akkor kérsz vagy nem? – nyugi, nyugi.
Elveszem az ő poharát, megkeresem azt a helyet ahol ő is itta, és közvetlenül ott iszok bele. Végig figyelem reakcióját ivás közben, és nem is kell csalódnom. Édes kis pír jelent meg az arcán.
-Finom. – jegyzem meg miután befejeztem. De csak is, azért mert az ő szája után ihattam. Az ő íze teszi még ízletesebbé.
Nem válaszol, csak lesüti szemét szégyenkezve. Hmmm… Akkor folytassuk.
-Te nem kérsz?
-D-De… Mindjárt csinálok magamnak újat…
-Á-á.. – ellenkezem mire értetlenül rám kapja tekintetét.
Iszok egy kortyot a teából és nem lenyelve, megcsókolom. Lepődöttségében könnyedén átfurakszom szájába, átjuttatva az édes nedűt. Megszorítja ingemet és teste remegésbe kezd. Igen… Így szeretem. Óvatosan leteszem a bögrét a kezemből és megfogva vékony derekát, felültetem a pultra, így egy fejmagasságban vagyunk. Elengedem ajkait és elégedetten nézem a művemet. Gyönyörű… Észre se vettem, hogy közben egy apró csíkban szája szélén lefojt a tea. Megragadom állát, kissé elfordítva fejét pásztázok végig nyelvemmel azon az úton, amit a folyadék bejárt bőrén. Így ni.
Nem tudom megnézni az arcát, mert megint csörög a telefonom, így odaveszem az irányt. Kezembe veszem és egy ideig még nézem a hívót… Apa… Gyanakvóan nézek Ayame-ra… Csak nem… Tétovázva, de végül felveszem… Lehet, nem kellett volna.
~Tudod te, mit csináltál?! Mégis mit képzelsz?! Csak úgy elköltözni! Ráadásul Ayame-t is magaddal rángattad!
-Nem mondta…? – valahogy sejtettem… Rápillantok Ayame-ra.
~Mégis mit mondott volna?!
-Sajnálom. Nekem kellett volna, szólnom, tudom… Ayame akarta úgy, hogy ide költözzön.
~És mégis meddig?! Meddig gondoltad ezt a különcködést? Mikor jössz vissza…?
-Nem sokára.
Még váltunk pár szót majd valamennyire békés módban elbúcsúzunk egymástól. Nem szólok egy ideig csak Ayame-ra nézek.
Fáradt sóhaj…
-Miért nem szóltál, hogy otthon nem tudják…?
-Sajnálom! Úgy gondoltam később szólok… de aztán valahogy… elfelejtettem. – Ez a nő…
-Most azt hiszik elraboltalak és kinyerítettelek. Rika aggódik.
-Sajnálom…
-Engem különösebben nem zavar. Csak nem tudtam, hogy ilyen felelőtlen húgom van.
Hallgatunk egy darabig, majd levágódom a kanapéra, ő pedig mellém ül.
Félszemmel rápillantok, és még mindig látom rajta hogy bántja.
-Kérdésre kérdéssel… Hm? – periférikus látásomból észreveszem, hogy rám kapja tekintetét. – Szóval miért is jöttél? | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
