Megcsókol. E-ez akkor most… Igen? Vagy nem? Nem tudom…
Nem tudom, mit reagáljak erre… vagy mit gondoljak… Hát nem is csinálok semmit az igaz…
Elhúzódik mosolyogva. Akkor igen… ugye?
Most úgy ölbe kapnám, mint a házasok… csak nem vagyunk házasok és nem tudom, mire vélnél. Nah majd egyszer. Viszont annak örülök, hogy mostantól nem kell sem rejtegetni az érzéseinket sem „leteríteni” a bátyó-hugica storyval.
-Na, ez elég jó válasz volt? – háááát…. mit ne mondjak, még mindig nem vagyok benne 100%-ban biztos.
-Hát nem vagyok biztos benne, hogy eljutott hozzám az értelme – vigyorgok rá.
-Hmm, akkor még egyszer. – jó ötlet. Látom komolyan is gondolta és megint megkísérli, csak hogy most én is kapcsolok ám. Átkarolom derekánál és élvezem édes ajkainak ízét. Finom… Nagyon… Annyira feldobott és ez a csók is. Mélyítve húzom jobban magamhoz és furakszom nyelvemmel forró barlangjába, amit, ha jól érzek, már testem is lereagált. Mrrr…
-Ry-Ryuuto nem kéne felvenned va-valamit - szakítja meg hirtelen a csókot.
-Nem – válaszolom egyszerűen – tudod, így kényelmes – mosolygok rá. Nem engedek. Tudd kit választottál. Hehe…
-D-De meg fogsz fázni… - jajj ne mááár… Most mit zavar, hogy haverom is itt van..?
-Nekem kifejezetten melegem van – mondom és közelítve veszem támadásba kiscicámat.
-Ryuuto…! – jólvanna… hát, ha nem, akkor nem… sajna…
-Jól van, jól van. Megyek már! – tartom fel kezemet és elindulok a fürdő felé.
Felkapok egy farmert és egy fekete felsőt és már megyek is vissza. Ennyivel nem úszod meg cicám… Hehe…
Amint visszaérek, valami csaj van ott és Ayame-val beszélget. Talán az osztálytársa?
-Én? A testvére vagyok… - mi ez a keserű hangnem? Ráadásul most már nem egyszerűen a húgom, hanem a barátnőm is! Nem…? - Ryuuto, drága bátyám – ejti ki minden egyes szót kihangsúlyozva. Mi van már? Mit csináltam?? – Itt van Naomi – igen, oké. És ki a rák az? Mert, hogy én nem ismerem, az is biztos. – Tudod, a barátnőd – mi a…? Kinek a barátnője?! Ez megőrült? Nem is ismerem a csajt…
Épp hogy belekezdenék, máris rohan a fürdőbe… Mi van ezzel? Ha most jutott eszébe, hogy inkább nem akar, és rám akarja sózni az osztálytársát, akkor eléggé elkésett! Nem értem… Nem tudom… Ennyire utál, hogy már az elején meg akar szabadulni tőlem…? De miért nem a szemembe mondja… Nem értem…
-Na én most magatokra hagylak titeket – zökkent ki egy robot hangja… Ayame… Mi van veled? Mi ez a hang és ez a, ez a… már nem tudom mit higgyek…
-Ilyenkor? Meg fogsz fagyni. Ekkora hóviharban… - ki kérdezett?! Mi a franc baja van!? Hova készül?!
-Ugyaaan! Elég jól bírom a hideget. Ezt a pasid is tanúsíthatja. Ugye bátyó? Mint karácsonykor. Akkor is milyen sokáig bírtam, nem igaz? – Semmit nem fogok fel abból, amit mond. Egyik fülemen be, a másikon ki… Nem is fogom fel a szavak értelmét az elején… - Nah de én megyek is. Naomi örülök, hogy megismerhettelek! Sziasztok, érezzétek jól magatokat! – most kapcsolok… Mit csinál?! Na ne… Ugye nem akarja ugyanazt mint karácsonykor?! Nem hagyhatom…!
Rohannék is utána, de nem tudom kinyitni az ajtót és pont akkor hallom, ahogy kattan a zár… Ayame! Idióta! Még csak meg sem engedi, hogy megmagyarázzam!
-Aya, ne!! – nem igaz… Miért…
-Ayame…! Ayame! AYAME!! – ordítozva dörömbölök az ajtón, de semmi… Már el is ment volna? Az nem lehet… Ki kell jutnom valahogy!
-Hát akkor… Miért nem fogadjuk meg a húgod tanácsát és érezzük jól magunkat? – ez a kurva tényleg hozzám szólt…?
-1.: Franc tudja ki vagy nem is érdekel 2.: Ő nem a húgom.
-Hisz most mondta, hogy testvérek vagytok… - istenem, nem akarod befogni?
-Nem vérszerinti és akkor sem húgomként tekintek rá… Ő a barátnőm, csak hogy tudd. – közben keresek valamit, amivel ki tudnék jutni innen… Kulcsot esetleg, bár tudom, hogy csak egy van, de hátha… vagy valami feszítő vasat, vagy mit tudom én… Akármit!
-Ááh szóval a barátnőd… Érdekes.
-Befognád?
-Milyen csúnyán beszélsz a ’barátnőddel’.
-Ha a halál kérné, se tekintenélek annak... Nem is ismerlek, még kevésbé kedvellek.
-Hiszen egy iskolába járunk!
-Igen? – mérem végig. Nem tudom… Én nem láttam soha… - Mindenesetre, totálisan nem az esetem vagy, de ha megbocsátasz... – keresek tovább valami használhatót.
-Mi?! De én csak azért jöttem, hogy megmondjam, mennyire szeretlek! – ne hogy elkezdj itt nekem sírni… nem hat meg – Már régóta figyellek az egyetemen!
-Mint mondtam, nem érdekel.
-Csak azért mert a húgodat szereted?! Egy ilyen kislány nem való neked! – na jó, most telt be a pohár…
-Kuss legyen! – dörrenek rá. Az ajtóhoz megyek és jobb híján csak nézem és gondolkozom… Most mit csináljak… Hogy jussak ki? Az ablakon keresztül? Az kicsit merész, így a harmadikon… Meg ha befagyott és csak úgy tudnék kijutni, hogy betöröm, akkor mire elérnék Ayame-hoz meghalok vérveszteség miatt..
-Velem százszorta jobban járnál! – még mindig nem adta fel…
-Nem megmondtam, hogy kussolj?!
-Tudod te kivel beszélsz?! Naomi Takeru vagyok! A Takeru vállalatok igazgatójának lánya!
Az ajtóba rúgok idegességemben. Idegesítő ez a csaj… Nagyon… És nyomja tovább… Még mindig… Esküszöm, megölöm.
-KUSSOLJ MÁR!! – akkorát rúgok az ajtóba, hogy az kiszakad és kidől. Mi a…? Azért ennyire nem gondoltam volna, hogy ideges vagyok, de épp kapóra jött. Rögtön kapva az alkalmon kirohanok úgy, ahogy vagyok és elkezdek futni. Csak merre…? Merre lehet? Nem hiszem, hogy a parkba ment… úgy túl könnyen megtalálnám…
*-**-*-*-
Ayame… Merre lehetsz…? Már biztos van 1 órája, hogy keresem… és semmi… Az istenért, miért kell neked ilyen naivnak lenned? Mi van, ha történik vele valami? Az én hibám lesz… csak is az enyém… jobban kellett volna, vigyáznom kell…Ayame…
-Te nagyon bunkó!
Igen, tudom, az vagyok!
-Köszönöm
Istenem… mit köszönsz…? Miattam… lehet, bajod esik.
-Te szemét!!
Igen…
-Azért jöttem, hogy megkérjelek: költözz vissza. …Ha másért nem is, gyere vissza miattam!
Ayame…
-N-nem… Nem baj… ha együtt alszunk…
Annyira szeretlek…
-Én is…
Nem élném túl, ha valami bajod lenne…
-Most elmegyek. Kérlek, gondolkodj el azon, amit mondtam.
Ne menj! Kérlek!
-Tényleg szeretsz?
Ayame!
-Én? A testvére vagyok…
Nem… Te több vagy!
-Én most magatokra hagylak titeket.
Ayame!!
*-*-*
Merre lehetsz…? Még egy óra eltelt és én még mindig nem talállak… Ayame…
Teljesen kifulladva sétálok az utolsó reményem felé… A park. Hátha ott lesz… Kérlek, add, hogy ott legyen… Már alig érzem a tagjaimat… A hideg és az erőtlenségem összeadódik…
Lassú, nehéz léptekkel vánszorgok és megpillantom…
Ayame…
Ott gubbaszt egy padon… Hála az égnek, jól van! Annyira aggódtam érted!
Amilyen gyorsan tudok, odamegyek és már messziről kiszúrva feláll.
-Ne gyere ide!
-Ayame! – ahogy odaérek elé, térdre rogyok előtte.
-Ryuuto! – átölelem derekát és fejemet hasába fúrom.
-Annyira aggódtam… Féltem, hogy valami bajod lesz… Rettegtem… Nem találtalak sehol… - hangom szinte már sírás közelében van. Megijesztett nagyon… Erősebben szorítom. - Ezer meg ezer rémkép követett idáig… Nem is tudom mi lett volna, ha elveszítelek… biztos belehaltam volna… Ayame… Ilyet ne csinálj többet… Kérlek.
-Az egész a te hibád! – kiáltja sírós hangon – Minek csinálsz olyan dolgokat, amit félreérhetek?! Beléd szerettem, hol ott neked már van barátnőd!
-Idióta! – szeli át a fagyos levegőt hangom, szemeibe nézek – Nem is ismerem! Most tudtam meg, hogy ugyanoda jár iskolába ahova én! Különben sem vesztegetem az időmet ilyenekre. Nekem csak te kellesz!
-Minek jöttél utánam? – te figyelsz rám egyáltalán?!
-Mert szeretlek, te nagyon buta!
-Hazudsz!
-Miért hazudnék?! Miért jöttem volna megint utánad?! Miért…? Miért… Ayame ne kínozz… Meghalok érted… Bármit megteszek neked… Szeretlek.
Nem válaszol, csak némán sír tovább, majd ő is térdre esik elém és kezeibe temetve arcát kezd bele zokogásába. Rögtön átölelem, és szorosan magamhoz húzom. Nem engedem… Nem!
-Idióta! Idióta! – szipogja –
-Menjünk haza… Megfázol… - suttogom fülébe, amire látszólag megnyugszik.
*-*-**-*-
Kéz a kézben indulunk hazafelé, tisztázva út közben a dolgokat. Úgy látszik mindketten hülyék voltunk, de jó hogy rendeződtek a gondok. Örülök neki…
-Idióta vagy! Hogy jöhettél utánam így?! – förmed rá egy idő után.
-Szerinted volt arra időm, hogy kiöltözzek? Ahogy kijutottam elkezdtelek keresni.
-Volt nálad kulcs?
-Nem.
-Akkor?
-Majd meglátod. – vigyorgok.
*-*-*
-Te nagyon idióta!! – kiált rám az ajtó láttán. – hogy tudtad ezt csinálni!
-Hát… nem tudom. Csak rúgtam egyet és kiszakadt.
-Ha valamit elloptak a cuccaim közül az a te hibád!
-Értem értem… - hirtelen milyen nagy lett a szája.
Viszont ahogy előttem bemegy, mintha kicsit homályos lenne… ááh. Megdörzsölöm szemeimet és utána bemegyek. Az ajtót ideiglenesen valahogy visszatapasztjuk.
-Ayame… - szólalok meg gyenge hangon.
-Ryuuto? Valami baj van?
-Kicsit kimerültem szóval ledőlök egy percre jó… - ki sem bírom mondani rendesen már előre is hanyatlok.
*-*-*-*
Nehezen nyitom fel pilláimat. Melegem van. Nagyon. Oldalra pillantok, és sehol sem látom Ayame-t. Akkor az, ami történt csak álom volt…?
-Ayame… - nyögöm erőtlenül és pár perc múlva meg is jelenik mellettem térdelve. Nagyokat pillantok, majd halványa elmosolyodom.
-Hogy vagy? Kérsz valamit? Mit csináljak? Mit szeretnél? – ennyi kérdést egyszerre…
-Csak maradj mellettem… - kezemet nehezen felemelem, arca vonalában és ujjbegyeimmel cirógatom puha bőrét. – Legyél itt… ez a legfontosabb számomra… Csak te kellesz…
Bólint és megfogja, cirógatom kezemet.
-Sajnálom…
-Ne mondj ilyeneket… Magamnak köszönhetem, hogy meg betegedtem… Nah, gyere ide. – megragadom kezét és magamhoz húzom. Olyan jó így… Ahogy fekszem, ő pedig rajtam terül el. Kezemmel álla alá nyúlok, és magam felé fordítom fejét.
-Kárpótlást – súgom.
-Hm? Micsoda? – értetlenkedik.
-Ajtó – mutatok mutató ujjammal az ajtó felé, ami elég silányan lett visszarakva. – Kárpótlás – ujjammal ezúttal magamra intek.
-Eehhh?!
-Úgy van. Valamit adnod kell kárpótlásként.
-Rendben… - egyezik bele nagy nehezen, de mielőtt folytatná mutató ujjamat szájára rakom.
-És nem érem be egy csókkal. – vigyorgok. Így van. Csókból már van elég. Találj ki jobbat édesem. Persze nem azt mondom, hogy rögtön bújjunk ágyba, vagy ilyesmi. De kíváncsi vagyok, mit talál ki. Mellesleg, ha valami jót, úgyis hamar meggyógyulok. Hehe… | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
