-Sajnos nem… - válaszolom halkan. Remek… Már csak ez hiányzott… De ez elkerülhetetlen, nem? Az apám azt akarja, hogy én vegyem át a céget. Olyan természetes neki, hogy ez fog történni, de engem nem kérdez meg, hogy én mit akarok. Bár, egyedüli férfiként gondolhattam volna, hogy csak is ez az egy út lesz a számomra.
Szegénykém meg itt kuporog előttem ülve. Ráteszem fejére tenyeremet és nyugtatóan simogatom, de nem mozdul… Hmm… Van egy ötletem.
-Gyere velem. –bököm ki csak úgy. Rám kapja tekintetét lepődötten. Egy ideig így nézzük egymást, majd félénken megszólal.
-Tényleg…? – csak bólintok ugyanolyan arccal. Karomba ugrik, és én készségesen átölelem.
-Elvégre, most jöttünk össze és már is 1 hónapig külön kellene lennünk. – bólint. Hahh… elég nyomott hangulat… Azért ez kicsit megrázó… Egy tárgyalás, New York, 1 hónap…
-És mi lesz az iskolával?
-Én gyakran el szoktam jönni ilyesmik miatt, szóval nálam nem lesz gond. Apát megkérem, hogy rendezze el neked is, de szerintem, ha te jössz, akkor Rika is, így könnyebb lesz arra fogni, hogy muszáj jönnöd, mert nincs otthoni felügyelet.
-Rendben.
*-**-*
Apával könnyen lerendeztem, hogy Ayame is velünk jön, és ahogy gondoltam Rika is jön. Bár az otthoni szobalányok megfelelő felügyelet lenne, de erről senki se tud, így könnyebb. Remélem Aya se kotyogta ki…
Repülő úton egymás mellett ülünk, ahogy Rika és apa is. Szinte az egész utat átalussza Aya, meg értem, elvégre korán keltünk. Én is néha elbóbiskolok, de mikor fent vagyok, serényen tanulmányozgatom az iratokat. Fel kell készülnöm a tárgyalásokra.
A hotel, amiben meg szálunk mindig ugyanaz… Szinte már unom. Persze Aya-nak csillog a szeme. Elhiszem, ő ilyet nem mindennap látott. Ez az egyik legdrágább és legelőkelőbb szállás egész New York-ban. Amikor elvállunk a folyóson, és mindenki a saját szobájába megy, Aya kissé lepődötten figyeli, hogy Rika és Apa egy szobába mennek, és én is elindulok az egyik elé, míg ő semmi utasítást nem kapott a saját szobája felől.
-Nem jössz? – szólok neki.
-Ugye nem…?
-Mi nem?
-Egy szobában leszek veled?!
-Igen.
Gyorsan betuszkol és bezárja az ajtót. Most mi van?
-Ugye nem mondtad el apáéknak hogy mi… izé hogy mi ketten… tudod, na!
-Nem.
-Akkor hogy-hogy egy szobában vagyunk?!
-Mert testvérek vagyunk…? – válaszolom, majd elindulok pakolni.
-Ez nekem nem tetszik…
-Nyugi, ezúttal tényleg nem fogok semmit csinálni. Arra se lesz erőm, hogy leöltözzek nem, hogy téged is levetkőztesselek.
-Ááh… Értem… - úgy látszik még mindig nem nagyon békélt meg. Elé lépdelek és átölelve húzom magamhoz.
-Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. – még egy ideig habozik majd bólintva bújik hozzám.
Az első éjszakát egy nagy franciaágyban töltjük, persze, tényleg nem csinálok semmit, csupán átölelve alszom el. Megnyugtat valahogy, ahogy érzem testem alatt szuszogó testét, ahogy karom fel-le emelkedik lélegzetvételeinél. Látom, már valamennyire beledörögött, vagy csak jól leplezi.
*-*-
Másnap nem sokat látom, korán kellett kelnem, hagytam neki üzenetet, hogy nyugodtan csavarogjon meg csináljon, amit szeretne és én majd csak este megyek, de úgy gondoltam, hogy még majd felhívom, csak nem volt alkalmam rá. Baaah… Sok idióta… Utálom ezeket a tárgyalásokat.
Későn szabadulok és megyek is a szobánkba. Aya már biztosan alszik… Nem is baj, olyan fáradt vagyok, nem hiszem, hogy jól társaság lennék. Alig várom, hogy lezuhanyozhassak, és mellé fekve aludhassak. Amint áthúzom, a záron a plasztik kártyámat már nyílik is az ajtó. Belépek és meglepődve látom, hogy Aya az erkélyen állva figyeli az eget.
-Hát te nem alszol?- karolom át hátulról derekánál.
-Áh! Ryuuto! Hát megjöttél? – fordul felém majd vissza – Gondoltam megnézem az eget.
-Megfogsz fázni. – dörmögöm fülébe, fejemet vállára téve. Megfogom kis kezét és beinvitálom a szobába, bezárva az erkély ajtót.
-Jól sikerült a tárgyalás?
-Fogjuk rá. – olyan furcsa… olyan mintha nem is emberek lennék. Mint valami erőltetett kommunikáció. Remélem, mihamarabb hazajutunk és minden visszaáll a régi kerékvágásba.
-Holnap csak reggel lesz egy ülés – kezdek bele, közben pedig nyakkendőmmel babrálok és próbálom leerőszakolni magamról, hogy az öltönyt is ledobhassam végre – Úgyhogy arra gondoltam, hogy elviszlek este vacsorázni.
-Ehh?! Vacsora? – lepődik meg.
-Aham. – tovább bajlódom a nyakkendővel. Ááá! Ez nekem nem megy! Megkötni-levenni tökmindegy, mindkettőt utálom! Aya csak nevet rajtam majd elém lépve segíti le a nyakkendőmet.
-Köszönöm. – hintek egy rövid csókot ajkaira. Ez úgy hiányzott már.
-Nincs mit. – mosolyog – De nekem nincs semmi ruhám, amit holnapra felvehetnék.
-Tudom. – mosolyodom el halványan.
-Akkor? – néz rám kérdően.
-Úgy gondoltam, hogy holnap reggel adom oda, de mivel fent vagy… - nyújtok át neki egy dobozt és lehuppanok az ágyra figyelve reakcióit.
-Mi ez? – nézz rám, de én csak huncut vigyorral megrántom vállam. Kiváncsikám ezt nem hagyja annyiban, és rögtön nekiesik a doboznak. Amint kinyitja, látom csillogó szemeit meglepődni.
-Tetszik? – kérdezem halkan.
-Ez… Ez gyönyőrű… - veszi ki az estélyit. Szerintem is. Nagyon szép, és az eladó nők is azt mondták, hogy ez a legszebb és legkedveltebb darab. Remélem jó lesz rá. – Köszönöm.
-Nincs mit. Szerettem volna már látni ezt a csillogást a szemedben, és a mosolyt az arcodon. Hiányzott. – rám néz és csak ellágyult tekintettel figyelem. Aranyos így. – Szívesen megnézném, hogy áll, de ha nem baj, lefekszem. - nemet intve fejével hagyja, hogy lezuhanyozzam.
Mikor kijövök, a kanapén ülve tévézik, ami a franciaággyal szemben van. Elterülök az ágyon és egy ideig figyelem.
-Aya. – szólítom meg lágy hangon mire rám kapja tekintetét – Gyere. – nyújtom felé karomat és kissé pirulva, habozva, de elindul felém, s mikor elém ér, félénken csúsztatja kezét enyémbe. Megfogom apró kezecskéjét és gyengéden húzom az ágyra. Rátérdel, én pedig ráhajtom térdeire fejem. – Had maradjak így egy kicsit. Jó?
-Ühm… - bólint. Lehunyom szeme és élvezem puha végtagját, mintha csak egy párna lenne. A belőle áradó kellemes illatot, mélyen magamba szippantva. Egy idő után elkezdi hajamat simogatni, ami különösen megnyugtat, úgy érzem, mindjárt elalszom. Olyan jó. Annyira hiányzott már a gyengédsége, és Ő maga is.
-Ryuuto! Nem vagy lázas?! – hallom meg riadt hangját, ahogy homlokom megállapodik keze.
-Hagyd csak. – fogom meg kacsóját és visszaterelem fejemhez. – Csak egy kis hőemelkedés. De mindjárt jobban leszek, mert te itt vagy. Az a sok barom az agyamra ment. El se hiszed milyen fárasztóak tudnak lenni az emberek… Olyan jó, hogy eljöttél velem.
Nem sokára érzem, ahogy elalszok Aya ölében. Valahogy úgy érzem… mintha… kicseréltek volna. Ayame jó hatással van rám, nagyon jó hatással. Sose gondoltam volna, hogy ilyen kedves leszek valakivel, aki nő. Sőt, sose gondoltam volna, hogy egyszer lesz barátnőm. Teljesen meglágyította a szívemet… Senkivel se tudnék így törődni, csak is vele, kizárólag vele… | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
