A teremben szinte tapintható az izgatottság, mikor a műsorvezető a következő díj kiosztásához ér. A jelöltek közt én is ott vagyok, az ellenfelek mangáit olvastam, nem lettek olyan jó irományok. Remélem idén sikerül győzni…
-…és az Év Mangaka-jának járó díjat kapja..-zzzzz…zzzz…zzz
Ne! Ne! Ne! Mi ez a zúgás? Ne, így nem hallom, ki lett a győztes!
-…Aya! Aya!
Aya? Az én vagyok. ..
-Aya, ébredj!
-Anya?! Mi az? Miért keltettél fel ilyen korán?
-Korán? Hisz már elmúlt 10 óra. És különben is…Boldog Karácsonyt, kicsim!
Karácsony. Karácsony? Karácsony!!!
-Neked is boldog karácsonyt, anya!-ölelem meg szorosan.
-Nagyon gonosz lennék, ha most megkérnélek, hogy gyere és segíts nekem egy kicsit?-kérdezi anya halvány mosollyal arcán.
-Dehogy! Csak felkapok valamit, és jövök is! –mondom, és már repülök a ruhásszekrény felé.
A lépcsőn lefelé menet imádkozok, hogy ne főznöm kelljen, ugyanis azt NAGYON utálom. Bár a takarítás és a mosogatás se hangzik túl jól… A konyhába érve szomorúan tapasztalom, hogy nincs szerencsém. Főznöm kell. Nah de mindegy, akkor megígértem, hogy mindenben segítem anyát…akkor…Ez a negyedik karácsonyunk apa halála óta. Te jó ég, már eltelt négy év? Egyáltalán nem tűnt annyinak. Úgy emlékszem, mintha csak tegnap lett volna, hogy megkaptuk a hírt. Rablótámadás. Akkoriban ez igen gyakori volt a környékünkön. Munkából hazafelé jövet apát ki akarták rabolni. Megpróbálta megvédeni magát, és akkor történt…Késelés, azonnal meghalt. A támadót sikerült elkapni. Mikor bemondták az eseményeket a híradóban, megmutatták a fickó képét. Azóta is rémálmaim vannak, aminek ő a főszereplője. Gyilkos volt, látszott a szemén, a rendőrség mégis futni hagyta bizonyíték hiánya miatt.
-Aya, figyelsz te rám egyáltalán?-hallom meg egyszer anya hangját.
-Mit is mondtál? Kicsit elgondolkodtam.-mondom bűnbánó arccal .
-Ha befejezted a zöldségek felvágását, elmosogatnál, kincsem?
Mosogatás…Hatalmas sóhaj:
-Igen, anya, persze.
’*’
Végre eljött az este. Mindjárt fél hat, ami azt jelenti, hogy fél óra és vacsi. A vacsi után pedig ajándékozás! Épp terítek, mikor észreveszem, hogy anya 4 terítéket adott a szokásos 2 helyett. Mikor megemlítem neki, azt mondja, rakjam ki a másik kettőt is, higgyem el, szükség lesz rá. Ezek szerint vendégek jönnek…érdekes, nem említette, hogy vár valakit. Terítés után elmegyek átöltözni, hisz mégsem várhatok vendégeket melegítőben. Nincs kedvem nagyon válogatni a szekrényben, ezért kiveszem azt, ami a kezembe kerül. Egy fekete, térdig érő szoknya és egy mély bordó csónak nyakú hosszú ujjú…hm, tökéletes. Mikor megvagyok a készülődésben, lemegyek a földszintre, és meglepő látvány fogad . Először egy idősebb férft látok, majd megpillantok egy nálam talán két évvel idősebb srácot. Istenem, de jól néz ki! Jajj, ugye most nem pirultam el?...ugye? Még nem tűnt fel nekik, hogy lejöttem, nagyon el vannak veszve a beszélgetésben. Nem is baj, így van egy kis időm, hogy gátat vessek pirulásomnak. Remélem sikerült, ugyanis a következő pillanatban anya ezt mondja:
-Ayame drágám, épp időben! Kiyotaka, bemutatom az én egyetlen kislányomat, Ayame-t!
Közelebb lépkedek hozzájuk, majd meghajolok és újra bemutatkozom. A férfi hirtelen megszólal:
-Óóó…milyen faragatlan vagyok- mondja- Rika, én pedig, had mutassam be a szintén egyetlen fiamat, Ryuuto-t!
-Örvendek, asszonyom- köszön, meghajol, majd egy szál fehér rózsát ad anyának. Ezután hozzám lép, én pedig meglepve érzem, hogy felemeli egyik kezem és megpuszilja. Te jó ég! Érzem, hogy menthetetlenül pirulni kezdek.
-Üdvözlöm az ifjú hölgyet is-mondja hatalmas bájvigyorral. Nah jó, nem hiszem, hogy nekem örül ennyire, szóval azt hiszem csak az udvariasság kedvéért csinálja.
-Akkor, foglaljatok helyet!-javasolja anya.
Elindulunk az asztal felé, Ryuuto-kun valahogy mellém csapódik. „Így egy oldalra kell majd ülnünk” fut át az agyamon, erre a gondolatra elnyomok egy pirulást. Kihúzza nekem a széket, én pedig alig hallhatóan köszönetet mondok neki. Aztán csak azt veszem észre, hogy anya és Kiyotaka-san egyre jobban belemelegszik a beszélgetésbe, én pedig csak ülök, és kezdem magam kellemetlenül érezni.
-Szerinted mondjuk el nekik?- kérdi Kiyotaka-san.
-Hát, miért ne? Ayame!- szólít meg anya.
-Tessék?
-Azt hiszem ideje lenne átadni az ajándékot-mondja mosolyogva.
Ajándék? Teljesen izgatott lettem. Vajon mit kapok? Egy mp5? Vagy egy nyaklánc? Óóó milyen régen várok egy telefonra! Vagy…
-Úgy gondoltam ebben az évben egy új apukával és ezzel együtt egy új báttyal is!-folytatja mosolyogva.
Hogy miii? Teljesen lefagytam…Valahol a távolban még hallok egy hangot.
-Igen, ez lenne az én ajándékom is neked Ryuuto. Úgy döntöttünk, Rika-val, hogy a következő hónapban összeházasodunk!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
