Ezt nem hiszem el…! Mégis mit képzel, ki ő, hogy csak úgy ölbe kaphat?!
-Tegyél már leeeeee-kiabálom, de nem használ.
Hirtelen ötlettől vezérelve elkezdem püfölni két kézzel a mellkasát, de semmit nem érek el vele. Még mindig csak megy előre, gondolataiba mélyedve, rám meg szinte nem is figyel.
-Te-gyél-le-most-a-zon-nal!-mondom neki szótagolva, hátha csak magát a szavakat nem érti, de természetesen semmi reakció. Olyan ez, mint halottnak a csók…
Hirtelen isteni szikra pattan a fejemben. Ha nem is halott, de a csók…végül is ő is férfiból van, nem? Nah jó a csókhoz én KICSIT bátortalan vagyok, de egy kis cirógatás még esetleg beleférhet…Ő még mindig gondolataiba merülve gyalogol, szóval nem figyel. Egy próbát megér…
Egyik kezemet felvezetem arcához, és lágyan megcirógatom, miközben ezt mondom:
-Ryuuto-kun kérlek, tegyél le. Kérlek, kérlek, nem akarok hazamenni.-mindezt persze a leg mézes-mázosabb hangomon adom elő.
Hirtelen már figyel rám-hehh, mondtam hogy férfiból van-, arcán olyan érzéseket látok, amik közül nem mindent értek. Néhányat azért felismerek:meglepettség, kíváncsiság, értetlenség. Jeeee, szóval használt! Kezemmel tovább cirógatom, és közben megpróbálom megfűzni.
-Nah Ryuuto-kun, kérlek. Nagyon nagyon hálás lennék neked érte.
Mikor már azt hiszem, sikerült meggyőznöm, félig gúnyos, félig hitetlenkedő mosolyt küld felém.
-Azt hitted, ennyivel le tudsz venni a lábamról?-kérdi fölényesen.
-Ehh, egy próbát megért-sóhajtok lemondóan, miközben kezem elveszem arcától.
Nah jó, be kell látnom, innen sehogy sem szabadulok. Már nagyon nem érzem jól magam, azt hiszem, lázas vagyok..nah már csak ez hiányzott…
-Hapci. Bocsánat.
Ryuuto sóhajt egyet, majd megjegyzi:
-Én megmondtam, hogy meg fogsz fázni.
Nah kössz, ezzel sokat érek. Fejem fáradtan mellkasára hajtom, és különösebben nem érdekel zavarja-e vagy sem. Mondjuk az ölében visz, tehát nem hiszem hogy ez különösebben feltűnne neki.
-Ryuuto-kun…
-Hm?
-Azt hiszem mindjárt elájulok…-mondom. Egyre kevesebbet látok a világból, majd a nagy sötétség közepén találom magam., ahonnan egy idejig biztosan nem szabadulok.
Nem látok semmit. Miért nem látok semmit? Sötét van. Mi ez a nagy sötétség? És nem csak sötétséget látok, hanem meleget is érzek. De azon kívül semmit. De jó is ez így. Ha most alszok, akkor nem akarok felébredni…
~*~
-…me! Yame! Yame!-hallok meg egy hangot valahonnan távolról. Jajj ne már! Nem akarok felkelniii! De várjunk csak egy kicsit. Ki is hív? Yame… ezt csak anya szokta mondani. Akkor ezek szerint otthon vagyok. Most ez a legutolsó hely, ahol szeretnék lenni mégis itt vagyok. Még nem tudja anya, hogy fent vagyok, és az lesz a legjobb, ha egy ideig még alvást színlelek. Nem akarok vele még beszélni. Nagyon nem…
Elmélkedésemből egy férfi hangja szakít ki.
-Rika, gyere menjünk ki. Had pihenjen Ayame egy kicsit.-ez a hang gondolom Hanazawa úrhoz tartozik.
„Szóval nem csak álom volt” állapítom meg bosszúsan. Hallom, hogy anya egy sóhaj kíséretében feláll az ágyamról majd homlokon csókol, aztán már záródik is szobám ajtaja. Mikor megbizonyosodok, hogy tényleg kiment, kinyitom a szemem. Ideje lenne egy kis kárfelmérést végeznem…
Rögtön meg is érzem a problémákat. A fejem iszonyatosan fáj, a torkom sincs jobb állapotban, a lázamról meg már ne is beszéljünk. Remek, ilyen rossz állapotban talán még életemben nem voltam. Nah álljunk meg egy percre. Hogy is kerültem én haza? Biztos nem magamtól, akkor meg…? Gondolj, gondolj, gondolj. Hirtelen minden eszembe jut. Ryuuto volt az. Ölbe kapott, majd sehogy sem akart letenni, bármivel próbálkoztam. De egy ponton filmszakadás… biztos elájultam, vagy ilyesmi. Ryuuto…
Kis idő múlva lépteket hallok közeledni a folyosón, ezért behunyom szemem, és alvást színlelek. Az ajtóm kinyílik, majd becsukódik. Lépések zaja. Az illető az ágyam felé tart, majd megáll.
-Tudom, hogy fenn vagy-ez a hang Ryuuto-é, semmi kétség. De remélem nem azt hiszi, hogy beveszem.
-Hát jó-sóhajt fel- Te akartad.
Mikor hallom, hogy ellépdel ágyamtól, résnyire nyitom szemeim. Na, ezt nem kellett volna. Nagyon, nagyon hirtelen hatalmas világosság lesz a szobában. Ez az állat…
-Mi a jó életnek kellett elhúzni azt a sötétítő függönyt?!- kiabálom ennek a hatalmas bunkónak.
-Na, ugye, hogy fenn vagy.- mondja fölényes hangon. Most lebuktam.
…Hogy leheték én ekkora, idióta?! Persze soha az életben nem ismerném el, hogy rászedett, szóval inkább ezt mondom.
-Te nagyon bunkó!-itt küldök felé egy párnát, ami egyenesen arcon csapja. Hehh, erre nem számítottál, ugye?- Miért kellett ezt csinálnod?-újabb párna, de ez sajnos már nem találja el.- Nagyon zavart, hogy itt voltam szép csendben a szobámban? Pedig még az utadban se voltam, akkor meg miért kellett VÉGLEGESEN felkeltened?!- hangsúlyozom ki a „végleges” szót. Nah igen, bevallom tényleg aludtam volna még egy kicsit…- Egyébként meg honnan tudtad, hogy már nem alszom?-kérdem valódi kíváncsisággal hangomban, ugyanis tényleg érdekel válasza. Közelebb jön ágyamhoz, majd leül rá.
-Ez, drágám, maga a tudás!-mondja teljesen komoly hangon.
…
-Óóó te kis…!-itt előveszem rejtett fegyveremet, azaz még egy párnát, majd közvetlen közelről csapom arcába.-Hehh, úgy tűnik a tudásoddal nem sokra mész a párák ellen-mondom halvány nevetéssel a hangomban.
-Ne pimaszkodj, drága húgom, mert ha rossz kislány leszel, meg kell, hogy büntesselek-arca komoly, miközben beszél.
-…Perverz!!!-kiáltok rá, és megint megpróbálom eltalálni a párnával, de nem sikerül, mire ő csak mosolyog.
-Ha ilyen jó erőbe vagy, megmondom Rika-nak, hogy akár még jöhetsz is le mosogatni, esetleg takarítani.-hangjában mosoly bujkál.
-Nah azt próbáld meg!- most, hogy így mondja, hirtelen nagyon gyengének érzem magam, így inkább visszafekszem az ágyba.-Tényleg, anya és a…apa merre van?- az apa szóra jól láthatóan meglepődik, de nem is csodálom. Fura volt ennyi év után ilyen jelentéssel kimondani ezt a szót. Magamban viszont eldöntöttem, hogy adok egy esélyt Hanazawa úrnak…ahogy Ryuuto is ad egy esélyt anyának.
-Elmentek a gyógyszertárba lázcsillapítóért-mondja kis idő múlva. Nagyon örülök, hogy nem firtatta a dolgot. Ez nekem még nagyon új.
-Köszönöm-hangom alig hallható miközben beszélek, szemem pedig lesütöm.-Köszönöm, hogy hazahoztál, hogy nem hagytál kint megfagyni.-nagy sóhaj, hajrá kislány, tudod folytatni-És bocsánatot kérek, amiért olyan elutasító voltam, és annyi bajt okoztam nektek…neked.
Mondandóm végén óvatosan arcára pillantok, melyen semmi nem látszik. Tényleg azt akarom, hogy bocsásson meg, hogy ne utáljon. Reménnyel telve várom válaszát, mely nemsokára meg is érkezik…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
