Hevesen mar ajkaimra, amitől eléggé megijedek. Egyszer csak megérzem nyelvét a számban, majd egyik kezét fenekemen. Na, nálam itt szakad el a cérna. Akkora pofont adok neki, hogy még a kezem is belefájdul. A hatalmas csattanásra ijedten fordítom felé fejem.
-Oh! Sa-sajnálom… Én tényleg ne-nem akartam… Csak… Csak megijedtem…-mondom őszintén, remélem most nem utált meg…Én tényleg csak azért kevertem le neki ekkorát, mert megrémisztett. Feláll és engem is magával húz. Kézen fog, majd elindulunk. Hazáig egy szót se szólunk egymáshoz. Mikor beérünk a házba Nanami-val találjuk szemben magunkat.
-Kérlek vidd fel Ayame-t a szobájába.-kéri meg a lányt Ryuuto.
-Igen. Az arcod…-kezdi Nanami, de Ryuuto a szavába vág.
-Nem érdekes.-ajajj, vajon mit csináltam…
A nap hátralévő részében már nem látom Ryuuto-t, ami eléggé zavar, ugyanis lenne egy-két dolog, amit jó lenne vele megbeszélni.
~*~
Egész éjjel nem tudok aludni, az aznapi dolgokon töprengek. Igazából…nem is az bánt, amit Ryuuto csinált, hanem az, hogy tetszett…De ez lehetetlen, hisz ő a bátyám, nem tetszhet, ha megcsókol! Bár nem vagyunk vér szerint testvérek…Ááá fogalmam sincs, most mi legyen…
~*~
Reggel, azaz már délután 4kor, Nanami ébreszt. Te jó ég, mennyit aludtam?! Bár ez nem is csoda, hisz éjszaka le se tudtam hunyni a szemem… Mikor kikómáltam azonnal letámadom szegény lányt.
-Nanami, nem tudod véletlenül hol van Ryuuto?-egy pillanatig habozik, csak aztán válaszol.
-Én…nem…nem tudom, sajnálom-küld felém egy bocsánatkérő mosolyt, majd már megy is ki a szobámból. Hát ebbe meg mi ütött…?
~*~
Valami nagyon nincs rendben…Ryuuto már lassan egy hete nem jött haza…Mikor kérdeztem Nanami-t, hogy vajon hol lehet, ugyanaz a bocsánatkérő mosoly volt a válasz, mint a múltkor. Viszont észrevettem, hogy egyre többet megy el a házból, általában mindig ugyanabban az időben. Mikor megkérdeztem, van-e valakije, csak értetlenkedve nézett rám, majd látva, hogy komolyan kérdem, elnevette magát. Na, ebből leszűrtem, hogy nem randizgatni megy. Egyszer nagyobb volt a kísértés, mint a józan ész, és követtem őt. Egy házhoz ment, ami nem messze a sulitól áll. Bement a házba, én vártam rá úgy 10percet, majd arra gondoltam, milyen hülye vagyok, hogy követem, de alighogy ezt kigondoltam, nyílt az ajtó, és kilépett rajta Nanami…Ryuuto társaságában. Erre, be kell valljam, eléggé féltékeny lettem, nem tudom miért…Otthon aztán nekiestem, hogy nem gondoltam volna róla, hogy Ryuuto-val találkozgat. Először csak értetlenül nézett, majd ismét elnevette magát. Nem értettem, ezen mi a vicces…? Aztán elmagyarázta, bátyám úgy döntött, elköltözik. Mi? Vajon miért tette ezt? Csak nem azért, mert…?
Most pedig itt vagyok az ajtaja előtt, és nem tudom mit tegyek. Bemenjek? Vagy inkább engedve gyengeségemnek menjek haza? Nem, nem fogok megfutamodni! Csengetek, aztán…
-Ayame…-mondja meglepetten Ryuuto. Nem bírom tovább, elsírom magam és erősen megölelem. Ő nem ölel vissza, ezen megrémülök. Talán megutált…? Egyre szorosabban ölelem, mintha az életem függne tőle.
-Idióta!Idióta…! Idióta…-kiabálom, és most nem érdekel mit is gondol rólam. Meglepetten veszem észre, hogy megölel, ráadásul sokkal erősebben, mint én őt, ami nem kis teljesítmény.
-Tudom…-súgja fülembe, én pedig csak tovább ölelem őt.
Percekig állunk még az ajtóban egymást ölelve, majd végül Ryuuto az, aki megtöri a csendet.
-Gyere, menjünk be a házba.-mondja kedvesen, kezem megfogja, és úgy húz be magával. Elvezet a nappaliba, majd mutatja, hogy üljek le nyugodtan ahova csak akarok.
-Kérsz valamit enni? Esetleg inni?-megrázom fejem egyértelmű jelként.-Van epres pocky-m is.-modja mosolyogva, mire én is halványan elmosolyodok.-Ne értsd félre, de…miért jöttél?-kérdi miközben leül az egyik velem szemben lévő fotelba.
-Hát nem egyértelmű?-kérdem értetlenkedve. Ő ugyanígy néz vissza rám, mire leesik az állam.-Semmi tipp?-megrázza fejét, mire én nagyot sóhajtok.-Ehhh. Direkt csinálod, vagy csak alapból idióta vagy?
-Hé, ne fejtsd el, hogy a bátyáddal beszélsz!-olyan furcsán ejti ki a „bátyám szót”. Hm, talán keserűen…?
-Nagyon is jól tudom kivel beszélek.-mondom határozottan.-Ryuuto-val, akit kb fél órával a közös csók után már lassan egy hete nem láttam.-na, remélem átment neki, hogy most nem testvérileg szeretnék beszélgetni vele…-Tehát. Ha nem lenne elég világos, azért jöttem, hogy megkérjelek: költözz vissza. -egyenesen a szemébe nézek beszéd közben, ezzel akarom tudatni, hogy ez a tényleges célom.
-Hm…Elárulnád, hogy találtál meg?-na jó, miért is ne. Elmesélem neki, hogy észrevettem hogy Nanami egyre többet jár el otthonról, hogy egyszer követtem, mígnem ehhez a házhoz értem, és megláttam, mikor együtt jöttek ki. Azt persze elhallgatom, hogy Nanami elárulta a költözést, és azt is, hogy kicsit féltékeny voltam, de nem elég ügyesen ugyanis Ryuuto következő kérdése ez:
-Nocsak, csak nem féltékeny voltál?-óóó az a félmosoly a képén. Ha tehetném úgy, de úgy letörölném onnan…!
-Óóó te kis…! Én itt strapálom magam, hogy visszavigyelek, legyalogolok több kilométert, és miért?! Hogy a te perverzen vigyorgó képed nézhessem! Ohh Uram, mit vétettem?-kérdem színpadiasan az ég felé fordítva tekintetem, kezeim szívemre szorítva, mire Ryuuto elneveti magát.
-Először is, drága Ayame! Nem hiszem, hogy képes lennél engem egyedül hazavinni, nem nézel ki egy izompacsirtának. Másodszor, miért nem jöttél kocsival, metrón, vagy buszon, akkor nem kéne itt toporzékolni a sok gyaloglás miatt. És harmadszor… nos, erre nem tudok mit mondani, nem tudom, mit követtél el.
-Eddig még semmit, de nehogy gyilkosság legyen a vége…-mondom, miközben sokat sejtetően „áldozatomra” nézek.
-Mondtam már, nem vagy egy izompacsirta.-ahha, szóval vetted az adást. Egy ideig még farkasszemet nézünk egymással, majd én vagyok, aki hamarabb megtörik, és elnevetem magam.-De most tényleg…miért mennék vissza?-kérdi komoly hangon.
-Hogy kérdezhetsz ilyet? Sokán várnak haza! Gondolj például édesapádra!
-Ő állandóan úton van, fel se tűnik majd neki, hogy nem vagyok otthon.
-Anukám biztos nagyon aggódna érted…
-Neki ott van a saját lánya, nem hiszem, hogy velem különösebben el lenne foglalva.
-Akkor Nanami?
-Nanami nagylány, megérti a döntésem.-kétségbeesetten keresek indokokat. Aztán beugrik egy. Ez lesz az utolsó lehetőségem…
-Akkor, ha másért nem is…-szem lesütve folytatom.-Ha másért nem is, gyere vissza miattam!- még mindig nem nézek rá, csak várom, hogy válaszoljon. Nemsokára kiderül, mennyit is érek neki… |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
