Feláll a fotelból, elém lépked és leguggol.
-Komolyan vissza akarsz vinni?-kérdi, mire én bólintok. Még szép!- Hát, akkor nincs mit tenni.-sóhajt beletörődően. Jeee, nyertem. Mikor felállok, hogy jelezzem, jó lenne indulni, megállít és az ablak felé mutat. Ha azt mondanám, kint akkora hóvihar van, hogy egy milliméternyit se lehet látni, hát az enyhe kifejezés lenne. Tehát nem tudunk menni, akkor viszont ez azt jelenti …
-Ó…-mondom, mikor rájövök, ez azzal jár, hogy itt kell aludnom Ryuuto-val, ami pedig azt jelenti…
-Nem fogok semmit csinálni.-mondja komoly hangon.
-Én nem is gondoltam erre!-nah jó, ez egy nagyon kegyes hazugság volt. Bevallom, megijedtem egy kicsit a gondolatra, hogy teljesen egyedül vagyok vele ebben a házban.
-Adok neked egy pólót, amiben aludhatsz. Ha gondolod, én elleszek a konyhában is valahol. Aludhatsz nyugodtan a fuuton-on itt a nappaliban.-ezt meg mégis hogy gondolta?
-Mégis hol akarsz te aludni, hogyha ez az egyetlen hely ahol lehet?-mondom ki problémám.
-Nem akarom, hogy az én kicsi húgocskám aggódjon a szüzességért egész éjjel-válaszol némi gondolkodás után. Jajj ugye ezt most nem gondolta komolyan…?
-N-nem… Nem baj… ha együtt alszunk…-mondom fülig pirulva. Mégis, miért kell neki mindig ilyeneket mondani? Elküld zuhanyozni, amit én örömmel fogadok. Mikor végeztem a tisztálkodással felveszek egy köntöst és abban megyek ki a pólóért. Aztán visszamegyek a fürdőbe felvenni. Utánam Ryuuto megy be zuhanyozni, addig én a TV-t kapcsolgatom. Bátyám kijön a zuhanyzóból és mellém fekszik, amit én nem bánok. Nem tudom mennyi idő telhet el, de egyszer csak azt mondja:
-Ideje aludni.-nah, ezzel tökéletesen egyetértek, ugyanis tökre álmos vagyok. Felé fordulok és úgy fekszem le. Elkezd cirógatni, majd hirtelen megszólal.
-Nahát, eltűnt a nyom. Nem szeretnél még egyet?-óóó te kis…!
-Idióta – csapom fejbe vörösen – Megígérted, hogy nem csinálsz semmit!
-Tudom, tudom, csak szeretem, amikor így elpirulsz.-igen?! Na, akkor ezt figyeld! Elfordulok tőle, de ez nem volt túl jó ötlet, mivel hátulról átkarol.- Szeretlek…-hallom meg halk hangját. Ezt meg vajon hogy értette…?
-Én is…-mondom, és komolyan is gondolom…
~*~
Reggel arra ébredek hogy valaki nyalogat.
-Miki… hagyjál már…-mindig is utáltam, ha kiskutyám így ébresztett.
-Azért nem kéne egy kutyához hasonlítanod…-ez a hang…-Jó reggelt, hercegnő.-köszönt vigyorogva bátyám.
-Mégis mi a fenét csi…-kezdek bele dühösen, de ő elhallgattat.
-Csss… Csak még egy kicsit… Egy egészen kicsit… -suttogja, és tovább nyalogat, csókolgat, amitől én csak nyöszörögni tudok. Félek beismerni, de nagyon tetszik ez az érzés…Ryuuto viszont egyre erőszakosabb, ez megrémít. Hirtelen feláll, és kisiet a konyhába. Hát ez fura volt…
-Gyere kész a reggeli.-mondja kis idő múlva, én pedig engedelmesen megyek és leülök az asztalhoz. A reggeli feszült csendben telik, amit végül ő tör meg.
-Ha jól kislány leszel, elmehetünk sétálni, és ajándékot is kapsz.- ajándékot? Hány évesnek néz ez engem? Bár, attól függ milyen ajándékot…
-Milyen ajándékra gondolsz?-kérdem kíváncsian, mire elmosolyodik.
-Nyugi, nyugi, nem kell rosszra gondolni.-nah, kössz, én most tényleg nem gondoltam rosszra.
-Naaa, de most komolyan!
-Az ti-tok-mondja komoly arccal.
-Hjajj, nah mindegy. De hé, nem azt mondtad, hogy hazajössz?
-Azt hittem, elfelejted…
-Ennyire hülyének nézel?-kérdően felhúzom egyik szemöldököm.-Már mondom, előlem nem menekülsz! Visszaviszlek! Ha akarod, ha nem!
-És ezt mégis hogy akarod kivitelezni?-kérdi fél mosollyal arcán.-Az mondjuk nem lenne rossz próbálkozás, mint a múltkori.-egyből tudom mire gondol. A megismerkedésünk estéjére, mikor nem akartam, hogy hazavigyen. Hehh, majd meglátjuk most mi sül ki ebből.
-Hát, legyen! Rajtam ne múljon!-mondom, majd kérdő tekintetével kísérve felállok székemről, odasétálok hozzá, leguggolok, úgy nézek fel rá. Ujjaimal elkezdem cirógatni arcát.-Kérlek Ryuuto-kun, gyere vissza hozzánk…hozzám!-ujjaimmal nyakán járok, majd onnan kalandozok lefelé.
-A-ayame…ezt nem kéne…-mondja küszködve. Ááá, szóval ez lesz a gyengepontja!
-Naaa Ryuuto, kérlek, ne haggy el minket…engem!- ujjaim már mellkasán járnak, és eszemben sincs megállítani őket.
-Ayame, neh…
-Kérlek, nem akarok ott lakni, ha te nem vagy ott.-hát részben ez az igazság…Már hasánál járok a cirógatással, mire már komolyan rámszól-…-na, ha engedném, de nem hagyom. Most először én vagyok, aki megcsókolom. Hát, kíváncsi vagyok, ez milyen eredménnyel jár majd… | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
