Még mindig magamba vagyok roskadva, és még Ryuuto simogatása se nyugtat meg.
-Gyere velem.-szólal meg hirtelen.
-Tényleg…?-majd, mikor látom, hogy komolyan gondolta szorosan megölelem.
-Elvégre, most jöttünk össze és már is 1 hónapig külön kellene lennünk.-hm, ez kicsit zavarba ejt.
De van még egy gond. A suli. Mikor kifejezem ezzel kapcsolatos aggodalmaimat, ő megnyugtat, hogy majd elrendezi. Hát, rendben. Vigyázz New York, jövünk…!
~*~
A repülő útból konkrétan semmire nem emlékszem, ugyanis végigaludtam az egészet. Kár, pedig le akartam rajzolni a tájat. Na, ezt nem jött össze…
Viszont a hotel! Soha nem láttam, és nem is voltam ilyen luxushotelban! De ahogy látom, Ryuuto-t ez nem hozza lázba. Férfiak… Aztán jön egy kisebb hideg zuhany. Kiderül, hogy egy szobában kell lennem vele. Megijedek. Talán elmondta anyáéknak, hogy mi…? Azonban biztosít, hogy ő nem mondott semmit. Nah, azért…! Éjjel egy hatalmas franciaágyon alszunk. Mikor megölel készségesen bújok hozzá. Mmm, határozottan szeretek vele aludni.
~*~
Reggel, mikor felkelek, sehol nem látom Ryuuto-t, ezért kicsit megijedek. Aztán nyugtalanságom elszáll, mikor megtalálom üzenetét, miszerint korán tárgyalásra kellett mennie és nem akart felébreszteni. Habár azt írta, mennyek nyugodtan, ahova akarok, én mégis otthon maradtam, és a napot zene hallgatással, alvással-megviselt az időeltolódás-, és rajzolással töltöttem. Este, nagyon későn az erkélyen állva egyszer csak két kar fonódik a derekamra.
-Hát te nem alszol?-nem kell megfordulnom, hogy tudjam ki az, a hangja elárulja, mégis felé fordítom arcom.
-Áh! Ryuuto! Hát megjöttél? Gondoltam megnézem az eget.
-Meg fogsz fázni.-mondja, majd behúz a szobába.
-Jól sikerült a tárgyalás?
-Fogjuk rá.-csend áll be a nyögvenyelős beszélgetésünkbe, majd megszólal.
-Holnap csak reggel lesz egy ülés Úgyhogy arra gondoltam, hogy elviszlek este vacsorázni.-beszéd közben nyakkendőjével babrál.
-Ehh?! Vacsora?-mondom meglepetten.
-Aham.-még mindig nyakkendőjével bajlódik, szemmel láthatóan nem boldogul vele. Megismétlem, férfiak…! Odalépek hozzá, és segítek neki levenni, mit egy csókkal jutalmaz. Lassan már kezdem megszokni, és be kell vallanom, tetszik, ha megcsókol.
De nekem nincs semmi ruhám, amit holnapra felvehetnék.-mondom az egyetlen zavaró tényezőt, ami a vacsora ellen felmerül.
-Tudom.-kérdőn nézek rá.-Úgy gondoltam, hogy holnap reggel adom oda, de mivel fent vagy…
-Mi ez?-kérdem kíváncsian, mikor átad nekem egy dobozt. Mivel nem válaszol, gyorsan kezdem kicsomagolni a meglepetést, és a lélegzetem is eláll attól, ami benne van.
-Tetszik?-teszi fel halkan a kérdést.
-Ez… Ez gyönyőrű…-mi az, hogy! Soha nem láttam még ilyen szép ruhát!-Köszönöm.
-Nincs mit. Szerettem volna már látni ezt a csillogást a szemedben, és a mosolyt az arcodon. Hiányzott.-erre kicsit pirulva nézek rá.-Szívesen megnézném, hogy áll, de ha nem baj, lefekszem.-megrázom a fejem, jelezve, nem bánom, ha elmegy aludni. Lezuhanyzik, addig én valami idióta filmet nézek a tévében. Lefekszik az ágyra, majd engem is odahív. Letérdelek az ágyra, ő pedig lábaimra hajtja fejét. Kis idő múlva már azt veszem észre, hogy ujjaimmal simogatom a haját, arcát.
-Ryuuto! Nem vagy lázas?!-kérdem riadtan, amint megérzem, milyen meleg homloka.
-Hagyd csak. Csak egy kis hőemelkedés. De mindjárt jobban leszek, mert te itt vagy. Az a sok barom az agyamra ment. El se hiszed milyen fárasztóak tudnak lenni az emberek… Olyan jó, hogy eljöttél velem.-erre elmosolyodok. Igen, én is örülök, hogy eljöttem vele…
Másnap reggel ismét egyedül ébredek. Mit ne mondjak, ez nagyon nem tetszik. De mit lehet tenni…? Na mindegy is! Hiszen ma Ryuuto elvisz vacsorázni. Erre a gondolatra el kell mosolyodnom. Erről jut eszembe, fel se próbáltam még a ruhát! Gyorsan kipattanok az ágyból, és izgatottan a dobozhoz rohanok, mely azt a szépséget őrzi. A ruha egyszerű, szürke, földig ér. Nyakban megkötős, a pánt textil virágokból áll. Mellben és derékban szűkebb, csípőtől szélesedik. Pont olyan, mint az én ízlésem, nem szeretem a túl giccses dolgokat. Viszont más is megbújik a dobozban az én gyönyörűségem mellett. Egy, a ruhához illő magas sarkú cipő. Oh, most aztán olvadozok!
Egyszer csak meghallom, hogy csörög a telefonom. Kézbe kapom, és megnézem mi lehet. SMS-em jött Ryuuto-tól.
Szia, Aya! A tárgyalás nagyon elhúzódik, valószínű, hogy csak este érek vissza. Olyan 8 körül megyek, addigra készülj el, utána megyünk vacsorázni. Vigyázz magadra, Ryuuto
Ránézek az órára. Most van kereken dél. Megebédelek, aztán elkezdek rajzolgatni. Hirtelen támad egy ötletem. Még van olyaaan 6 és fél órám a vacsiig. Addig el kéne mennem fodrászhoz, a hajam rémesen néz ki…! Felkapok magamra egy hosszú ujjút meg egy farmert, egy kabátot, sapkát, sálat,és már indulok is. Anya szerencsére most a hotelban van, így megkérem, vigyen el egy fodrászhoz. Kíváncsi vagyok, mit fog összehozni a hajamból!
~*~
Végül úgy gondoltam, az egyszerű, a nagyszerű. Begöndöríttettem a hajam, majd két oldalt megtűztük. Kész. Mondtam, hogy nem szeretem a giccses dolgokat. De még mindig van 3 órám a vacsoráig. Na, nem baj, addig rajzolgatok egy kicsit…
~*~
Pontban 8-kor kopogtatnak. Phú, épp sikerült elkészülnöm! Újabb kopogás. Gyorsan az ajtóhoz rohanok, de nem vagyok elég gyors a kinyitásában, megint kopognak. Mikor kitárom az ajtót, Ryuuto áll velem szemben.
-Végre, azt hittem már nem akarod kinyitni.-mondja viccelődve.-Na, kész va…?-hirtelen áll meg a beszédben, nem értem, miért? Tetőtől talpig végig mér többször is. Percekig állunk így, mikor végre újra megszólal.-Na-Nagyon jól áll!-mondja meglepődve.
-Oh, köszönöm!-mondom pirulva.
-De…valami még hiányzik.-ezzel egy dobozt varázsol elő, és kivesz belőle valamit.-Fordulj meg!-úgy teszek, ahogy mondja, és érzem, hogy azt a valamit a nyakamba csatolja, majd a kezemre is kerül valami.
-Ryuuto, ez gyönyörű!.-mondom álmélkodva, mikor megszemlélem a karkötőt, amit tőle kaptam.-Köszönöm!-fordulok felé mosolyogva.
-Igazán nincs mit!-mosolyodik el ő is.-Nos, indulhatunk?
-Persze!-azzal nem is vesztegetjük az időt, indulunk. Lent egy kocsi vár. Na, vajon milyen lesz ez a vacsora…?
~*~
Olyan fél óra út után a kocsi megáll. Ryuuto kisegít a járműből, és együtt megyünk be a házba. Házba…Házba?! Már az udvaron mindenfelé emberek nyüzsögnek. Sokan közülük felénk biccentenek köszönés képen. Kérdőn fordulok Ryuuto felé.
-Mi folyik itt? Nem azt mondtad, hogy vacsorázni megyünk???
-De, és ez vacsora is…lényegében.-mondja védekezően.
Beljebb tessékel a házba, és megpillantok egy hatalmas bálterem szerű valamit, amiben szintén rengetegen vannak. Sokan közülük táncolnak, a többiek az asztaloknál iszogatnak, beszélgetnek. Vádlón fordulok kísérőm felé.
-Vacsora, mi?! Ez egy fogadás! Azt hittem csak kettesben megyünk!-halkítom le hangom mondandóm végén.
-Bocsáss meg!-kéri engesztelően.-Ezek az emberek apám üzletfelei, és a családjaik. A szüleink is itt vannak.-mutat egy asztal felé, ahol megpillantom anyát.-Ha azt mondtam volna, hogy üzleti vacsorára akarlak vinni, eljöttél volna?
-Nem!-vágom rá egyből.-Különben is, mért kellek én ide?
-Egy:mert te is a családunkhoz tartozol. Kettő:szerettem volna, ha te vagy a kísérőm.-szúrós szemmel nézek rá, majd meghallok egy ismerős hangot.
-Jééé, sziasztok!-a hang irányába fordulok, és…
-N-Naomi?!-kérdem meglepetten.
-Bizony! Nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk újra, Ayame!-hát, mit ne mondjak, én se…
-Mit csinálsz te itt?-kérdi Ryuuto fagyosan.
-Élvezem a partit-mondja a lány teljes nyugalommal.- De jaj, milyen tapintatlan vagyok! Emberek, ő itt a bátyám, Daisuke-mutat a mellette álló fiú felé.-Daisuke, ő Ryuuto, ő pedig…
-Minden bizonnyal Ayame.-vág Naomi szavába bátyja. Ryuuto-val nem is törődik, egyből hozzám fordul.-Örülök, hogy megismerhetem, kissasszony!-mondja, miközben egyik kezem felemeli, és apró csókot lehel rá, szemeit szemeimbe fúrja, szája szegletében apró mosoly bujkál.
-É-Én is örülök.-mondom kicsit akadozva. Ez mondjuk, nem csoda, tekintve, hogy Daisuke teljesen úgy néz ki, mint egyik kedvenc bishi-m, Zero a Vampire Kinght-ból. Mondhatni olyan, mintha egyenesen az animéből lépett volna elő…Pillantása még mindig fogva tartja enyém, csak akkor vagyok képes elfordítani fejem, mikor meghallom Ryuuto elégedetlen morgását. Te jó ég, tuti pipacsvörös vagyok.
-Nos, ha már ilyen jól egymásra találtunk, mi lenne, ha egy asztalhoz ülnénk?-dobja fel a kérdést Naomi.
-Ez egy remek ötlet!-mondja Daisuke.
-Ez egy nagyon rossz ötlet!-mondja ugyanabban a pillanatban Ryuuto.
-Hm, akkor nincs más választás!-szólal meg elgondolkodva Naomi.-Ayame dönt!
-Én?!-kérdem meglepve, mire a lila hajú lány mosolyogva bólint. Daisuke-ra nézek, majd Ryuuto-ra. Na, most mi legyen..?
-Sziasztok gyerekek!-hallom meg anya hangját.
-Na hát, Naomi, Daisuke?-ez pedig Hanazawa úr…vagyis apa.
-Jó estét! –köszön egyszerre a két szólított.
-Ti már ismeritek egymást?-kérdi apa.
-Nem olyan rég.-válaszol Naomi.-Épp azt beszéltük, egy asztalhoz üljünk-e? De ha apáék, és önök is itt vannak, akkor…
-Miattunk ne zavartassátok magatokat, fiatalok!-jelenik meg a képben egy férfi és egy nő. Gondolom, Naomi szülei…-Mi majd ülünk a szüleitek mellé, így ti egy asztalhoz kerültök!-fordul felém és Ryuuto felé mosolyogva.
-De…-kezdene bátyám tiltakozni, de meglátva apánk pillantását, megváltoztatja mondandóját.-Az remek lenne!
-Téma túltárgyalva!-mosolyog még mindig a férfi. Én egész idő alatt csak kapkodom a fejem, és nagy kő esik le a szívemről, hogy nem nekem kellett dönteni.
-Nos, akkor…-szólal meg Daisuke.-Kisasszony, szabad a karját?-kérdi felém nyújtva kezét, amit én kis gondolkodási idő múlva elfogadok. Végül is, miért ne? Daisuke az asztalhoz vezet, majd kihúzza nekem az egyik széket, én pedig egy köszönömöt elmormolva helyet foglalok, ő leül mellém. Szerencsémre Ryuuto van a másik oldalamon, de mikor rápillantok, nem tudok semmit sem kiolvasni elsötétült szeméből.
Kis ideig üldögélünk, beszélgetünk, iszogatunk-én szigorúan csak jéghideg vizet, a többiek, nos nem tudom mit-. Szóba kerülnek üzleti dolgok, pénzügyek, statisztikák, bla, bla, bla… Naomi és Ryuuto épp hevesen vitatkoznak, valami olyasmin, miért ne települjön át az egyik cég székhelye New York-ból Washingtonba…őrület…
-Gyönyörű karkötö…!-szólal meg Daisuke, mikor úgy ítéli, eleget tanulmányozta a veszekedő párost. Megfogja csuklóm, úgy tanulmányozza az ékszert.-De nem olyan gyönyörű, mint aki viseli!-mondja huncut mosoly kíséretében. Na, ettől most tuti elpirultam.-Megtisztelne engem egy tánccal?-szegezi nekem a kérdést. Hirtelen megérzem magamon Ryuuto pillantását.
-Hmmm, most inkább nem. Talán később…-mondom mosolyogva. Ó, pedig menyire szeretek táncolni! De nem tehetem ezt meg Ryuto-val…Viszont ő miért nem kér fel táncolni…?!
|