Reggel korán elmegyek. Munka…Hahh… Hogy unom, de nem baj, felvidít a tudat, hogy ma Aya-val leszek.
A tárgyalás sokáig húzódik, így dobok egy SMS-t Ayame-nak a fejleményekről és a programról. Közben megtudom, hogy ma este hivatalos vagyok egy üzleti partyra. Lehet meg kéne mondani Aya-nak is… Majd később. Különben is különleges estét tervezek az összejövetel utánra. Már meg is kezdtem az előkészületeket. Ahogy Aya kilép, velem együtt a szobából, rögtön megcsinálják, amit kérek. Pezsgő behűtve, rózsaszirmok, stb… Szeretném, ha jól érezné magát, de mivel üzleti vacsi lesz, ez nem nagyon lehetséges. Így inkább azutáni eseményekre koncentrálok. Remélem majd tetszeni fog neki.
*-*-*-*-
8kor már az ajtó előtt állok és kopogok. Pontosság… Valahogy hozzászoktam a lusta, lomha életemből amióta apámmal vagyok. Háromszor is kopogok, de semmi… Mi a…? Aya nincs itt? Vagy elment? Kezdek ideges lenni… De csak paranoiás vagyok, mert már rögtön nyílik is az ajtó.
-Végre, azt hittem már nem akarod kinyitni. – viccelődők kínomban. – Na, kész va…? – Váóó… Tényleg jól áll neki a ruha… Nagyon is… És mikor ment el fodrászhoz? – Na-Nagyon jól áll! – nyögöm ki nehezen.
-Oh, köszönöm! – válaszol pirulva. Édes… mintha már egy éve nem láttam volna. Olyan jó megint ezt az édes kis arcát nézni. Örülök, hogy itt van és azt is, hogy úgy van itt, ahogy.
-De…valami még hiányzik. Fordulj meg! – eleget tesz kérésemnek és nyakába akasztom a nyakláncot majd csuklójára is rakok egy karperecet. Remélem, tetszik neki. Nem vagyok jó az ilyenekben. Ezért is vettem azt a sok idióta magazint, könyvet. Csak remélni tudom, hogy még nem találta meg őket… Elég ciki lenne a részemről…
-Ryuuto, ez gyönyörű! – zökkent ki gondolataim közül ámuldozó hangja. – Köszönöm!
-Igazán nincs mit! – engem csak az érdekel, hogy mosolyogj. Bármit megteszek ezért a mosolyért. – Nos, indulhatunk?
-Persze! – vezetem el a kocsiig és meg sem állunk az úti célig.
*-**-*-
Odaérve, kisegítem a kocsiból és látom meglepett arcát. Tényleg nem erre számított… Igazság szerint én sem ezt terveztem csak az utolsó pillanatban sikerül ez…
-Mi folyik itt? Nem azt mondtad, hogy vacsorázni megyünk???
-De, és ez vacsora is…lényegében. – nem tudok mit tenni… nem fogok mentegetőzni.. megérdemelem. Szólni kellett volna neki, de még magamra sem volt időm. Üzenhettem volna neki, de akkor meg megsértődik, hogy miért nem személyesen szóltam. Jobb mindent személyesen elmondani – valahogy így volt a könyvben is..
Beljebb vezetem, de még mindig érzem rajta a feszültséget. Minden irányból. Idegességében és illetődöttségében is … Ajajj…
-Vacsora, mi?! Ez egy fogadás! Azt hittem csak kettesben megyünk! – megértem, hogy dühös rám.
-Bocsáss meg! – kérlelem – Ezek az emberek apám üzletfelei, és a családjaik. A szüleink is itt vannak. Ha azt mondtam volna, hogy üzleti vacsorára akarlak vinni, eljöttél volna?
-Nem! – vágja rá azonnal. Gondoltam. – Különben is, mért kellek én ide?
-Egy: mert te is a családunkhoz tartozol. Kettő: szerettem volna, ha te vagy a kísérőm – és most tényleg igazat beszélek.
-Jééé, sziasztok! – szakít félbe minket egy női hang.
-N-Naomi?! – fordul felé meglepetten Aya.
-Bizony! Nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk újra, Ayame! – ezek ismerik egymást…?
-Mit csinálsz te itt? – kérdem érzelemmentesen.
-Élvezem a partit. De jaj, milyen tapintatlan vagyok! Emberek, ő itt a bátyám, Daisuke – mutat a mellette állóra. Máris elkezdte a fecsegést… Utálom ezt a nőt. Remélem, minél hamarabb megszabadulunk tőle. -Daisuke, ő Ryuuto, ő pedig…
-Minden bizonnyal Ayame. – Mi a..? – Örülök, hogy megismerhetem, kisasszony! – Hé hé. Mi a franc…?! Ki engedte meg, hogy csókolgasd más kezét? Ayame meg miért hagyja magát?! Egyre idegesebb leszek…
-É-Én is örülök. – Tessék… Nők… Rögtön levehetik őket a lábukról. Ha most pedig azt mondom, hogy Daisuke nagy szoknyavadász, bunkónak fog tartani… Hallottam egy-két pletykát Naomi bátyjáról, és kicsit sem szívlelem, hogy Aya körül kezd el legyeskedni…
Túl sokáig nézik ezek egymást… Most már tényleg bosszant…
-Nos, ha már ilyen jól egymásra találtunk, mi lenne, ha egy asztalhoz ülnénk? – Még csak az kéne!
-Ez egy remek ötlet!
-Ez egy nagyon rossz ötlet! – vágom rá azonnal egyszerre Daisuke mondatával mégis teljesen eltérő értelemmel.
-Hm, akkor nincs más választás! Ayame dönt! – válaszolja Naomi. Szegény Aya… Ráhárítani a felelősséget.
-Én?! – kérdi meglepetten. Cávókámra pillant majd rám, elgondolkodva. Gyerünk Aya, még nincs veszve a gyertyafényes vacsoránk, ráadásul most előkészítjük a hangulatot, a szobában csak jobb lesz. Minden bizonnyal már készen is vannak azzal, amit kértem.
Pont idecsapódnak a szülők és rögtön beszélgetésbe elegyednek. Jönnek még Naomi szüleiék is és egykettőre eldöntik, hogy egy asztalhoz üljünk.
-De… - kezdenék bele, de apa szúrós pillantása belémfojtja aszót.. Franc… - Az remek lenne… - nyögöm bosszankodva… Kicsit sem vagyok elragadtatva ettől.
Éljen… Már csak ez hiányzott…
-Nos, akkor…Kisasszony, szabad a karját? – bosszankodásomat az a kis szemét hangja szakítja félbe. Aya nem is habozik, rögtön elfogadja és ez a senkiházi egészen az asztalig kíséri majd, hellyel is kínálja… Én akartam ma kényeztetni Ayame-t… Vagy lehet teljesen félreértettem a testbeszédét és én erőltettem belé a kapcsolatot…?
Aztán végül csak leül mindenki, és Daisuke természetesen Aya mellé kerül… Végül elkezdünk Naomival beszélgetni üzleti dolgokról. De ez a nőszemély..! Nem bírja felfogni hogy mi lenne jobb a vállalatnak?! Idióta!
-Gyönyörű karkötö! – hallom meg a kis töpszli hangját. Rögtön odakapom tekintetemet. Mit meg nem enged magának ez a… - De nem olyan gyönyörű, mint aki viseli! Megtisztelne engem egy tánccal?
-Hmmm, most inkább nem. Talán később…
-Menj nyugodtan… - szólalok meg ridegen. Nem akarom elrontani az estélyét… Meg különben is, nincs hozzám kötve. Azt csinál, amit akar, akivel akarja… És ha ez nem én vagyok, akkor nem fogom üldözni. Úgy látszik, tényleg csak álca volt ez a szeretlek, meg minden…
-Tessék? – kapja rám fejét.
-Azt mondtam menj, ha akarsz.
-Igen? Biztos vagy te ebben? – kérdez vissza… Csak menj már, míg meggondolom magam… Míg meg nem fogom és elhurcolom valahová, ahol nem talál rá ez a bunkó… Oly mértékben dühös vagyok… azt hiszem le kéne nyugodni…
-Igen.
-Tényleg? – mi ez? Süket, vagy mi…?
-Igen.
-Hát jó! – csapja fel fejét durcásan és Daisuke után megy. Most tényleg megsértődött? De hisz ezt akarta nem?
De ahogy látom nem habozott… Már ott keringenek egymással kéz a kézben… Annak ellenére, hogy én küldtem el, rettentően bosszant… Csak figyelem őket míg Naomi meg nem zavar.
-Igazán szereted nem?
-Igen… - válaszolom elmerengve, kortyolva egyet a poharamból, nem törődve a szavak értelmével – Nagyon szeretem.
-Első ránézésre látszik, hogy bele vagy bolondulva. – erre a kijelentésre hirtelen észbe kapok és sugárban köpöm ki italomat.
-Mi a..?!
-Nyugi nem mondom el senkinek. – mosolyog – De ha ennyire szereted, miért engedted, hogy a bátyám lecsapjon rá? Biztos, hogy nem unalomból kérdezett vissza annyiszor…
-Nem tudom… Sose volt barátnőm… Nem tudom, mikor mi és hogyan kell tenni…
-Ugyan! Te nagy nőcsábász vagy! Hogy-hogy nem tudod?
-Úgy, hogy mondom, hogy nem volt komoly kapcsolatom… Attól függetlenül, hogy engem szerettek és sose szerettem senki. Máig… - rakom hozzá fájdalmasan. De úgy tűnik, hogy ennek már itt vége is van… Vagy lehet még csak el sem kezdődött és csak én voltam ennyire naiv…
Az est hátralévő része hamar eltelik… Kinek hogyan… Én kínszenvedésben töltöm, míg Aya egész jó társaságot alkot Daisuke-val… Amit nekem is végig kell néznem… Naomi néha rám pillantva jelzéseket ad, hogy tegyek ellene valamit, de mit…? Minek avatkozzak bele, ha nem akarja… Bár mondta, hogy leállítja a bátyját, eddig nem sok sikerrel járt… Ez tényleg nagy bunkó… Mindenáron, elakarja kísérni a szobájáig Ayame-t. Nem fogja fel, hogy Naomi ott ordibál vele, meg hogy mondtam neki, egy szobában vagyunk, és nem kell, de még onnan sem vette a lapot, hogy TALÁN nem csak szobailag vagyunk együtt, és lekophatna…
Mindegy… Nagy nehezen lerázzuk őket és visszaindulunk. Egész úton nem beszélünk… Meglehetősen eléggé feszült a légkör…Még mindig kissé ideges vagyok…
*-*-
Megérkezve a szobába, udvariasan előre engedem Ayame-t. Belép majd rögtön meg is áll csodálkozva, míg én simán bemegyek és elkezdek öltözni nem közömbösen.
-Hát ez? – néz körül. Jah. Tényleg. A virágszirmok mindenhol, mindenféle virág, de főleg rózsa, behűtött pezsgő, feldíszített szoba, a kivezető út az erkélyre, ahol van egy kis zenegép is… Jah és nem beszélve a több száz meggyújtott gyertyáról össze-vissza a szobában.
-Jah hogy ez… Csak meglepetés lett volna… - mondom ugyanolyan ridegen.
-Hát… eléggé meglepett… de.. hogy..? – normális mondatokat, kérlek…
-Arra gondoltam haragudni fogsz, mert nem szóltam, hogy nem kettesben leszünk. Én is csak reggel tudtam a változásról, de nem volt időm szólni. Gondoltam, valahogy csak meg leszünk, és este itt elütjük az időt. Pezsgőzünk, táncolunk az erkélyen stb… - darálom miközben leküszködtem a zakómat. Végül is, tényleg azt hittem, hogy ez lesz… Hát nem…
Nem szól semmit, én meg nem nagyon nézek rá. Most már nem nagyon izgat.
-Kivettem a szomszéd szobát. – jelentem ki mire csak rám kapja a fejét – Ha gondolod, aludhatsz ott, vagy itt is maradhatsz… - Nem válaszol, csak némán felkap egy táskát váltás ruhával és kifut a szobából, becsapva maga mögött az ajtót. Lehuppanok az ágyra és kezembe temetem arcomat. Mit tettem…? Most tényleg elküldtem? Ha eddig nem is most biztos haragszik már rám.. vagy… nem tutom…
*-*-*-*
Nem tudok aludni… Oldalra pillantok egy kis vekkerre… hajnali 3… remek.. És holnap fontos tárgyalásom van… De mégis… Valahogy nem jön álom a szememre… És ezen segít az is, hogy ezeknek a rohadt szirmoknak az illata itt irritálja az orromat…meg az égett viasz is…meg…Ayame illata is… Ááá.. Franc… Talán még sem kellett volna vele ilyen ridegnek lennem…
Hirtelen nagy villámlás fényével telik meg a szoba és nem soká rá a dörgés hangja is követi. Esik… vagy inkább szakad… Vajon Aya fél…? Biztos… Vagy inkább csak én félek… Hogy nincs itt mellettem, és hogy valami baja van… Lehet, mélyen alszik és észre se veszi, hogy esik. Áááá! Felülök, majd az ágy szélén foglalok helyet… Az ajtó felé nézek reménykedve… Reménykedve… Mégis miben? Hogy belép rajta valaki… mondjuk Ayame? Reménykedhetek, de nem fog… sajnos…
Nagyot sóhajtok és pont kopognak.
-Tessék. – jelzem az illetőnek, hogy jöhet.
Ahogy kitárul az ajtó, meglátom Aya-t egy nagy párnát szorongatva.
-Be-bejöhetek? – kérdezi félénken.
-Persze… - nem tudom, mennyi hallatszik a hangomban, de rettentően örülök.
Elém lépdel és én kapva az alkalmon, megragadom és magamhoz rántom, erősen megölelve.
-Sajnálom… - nyögöm ki, de nem is válaszol csak remegve még jobban hozzám bújik. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
